Nagyképűség
A legtöbben meg vagyunk győződve arról, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha mások eltakarítanák az útból a dombokat.
Mindenkinek hiúnak kell lennie, aki valamilyen módon kreatív. Ha egy alkotó nem hiú, akkor nem jó alkotó. A nagyképűség, mondta valaki, a fedezet nélküli hiúság. A szerénységet hazugságnak tartom. Manír.
Az én szememben minden palota a hivalkodás oktalan, ízléstelen, szörnyű megtestesülése. Ha felidézem magamban Versailles-t, a Kremlt, Postdamot, a Buckingham Palace-t és a többi hasonló mauzóleumot, történelmi érdekességük ellenére is az az érzésem, hogy pusztán az emberi nagyképűség emlékművei.
Az ember ősei kis csoportokban élő lények voltak. Az emberré válás folyamata során ezek a kis csoportok közösségekké alakultak. A közösség kialakulása azt is jelentette, hogy az embernek már nemcsak arra volt szüksége, hogy önmagában, a saját maga erejében, ügyességében higgyen problémái megoldása során, hanem arra is, hogy valamilyen nála magasabb rendű létezőben - és ez éppen a közösség volt - is hihessen. A közösség védte, segítette félelmében, betegségében, sebesülésében, megosztotta vele élelmét. Az az elme, amely ezt fel tudja fogni, amely képes hinni egy nála magasabb rendű létezőben, amely előtte is volt, utána is lesz, az természetesen, mellékhatásként el tud képzelni más, örökéletű, nála hatalmasabb létezőket is, így démonokat, tündéreket, Istent. Nincsen ebben semmi különös. De nagyon felfuvalkodott elme az, amely azt is képzeli, hogy egy ilyen magasabb rendű lény, amelyet elképzel, legfőképpen azzal törődik, hogy vele, az emberrel mi lesz. Különös nagyképűség azt hinni, hogy egy ilyen lény, ha lenne, hasonló az emberhez, és szándékai, gondolatai megismerhetőek.
Jártál az Asszonyok Völgyében, innen hét világgal arrébb? Ama sártekének nyugodt földje ezerféle gyümölcsöt terem, mindkét Napja szívderítő fényt áraszt, holdtalan éjei nem háborítják a meglelt békességet. Az asszonyok férjük, gazdájuk, szeretőjük, apjuk, fivérük elől menekültek oda, és szörnyen boldogok lettek. Elvigyelek, hogy a saját szemeddel lásd őket? Hinnéd-e másképpen, hogy férfiúi nagyképűség nélkül is egészen jól lehet élni?
A büszkeséget rendszeresen összekeverik a nagyképűséggel. (...) A büszkeség az én szememben egy olyan tulajdonság, amit valaki akkor tud elérni, ha szívvel-lélekkel megéli az életét, mind racionális, mind érzelmi szempontból. A büszkeség a gerinc tudata.
Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!
- De nagy a képernyőd! - mosolyogtam rá. Kettőt pislogott. - Mi van? - Tudod, van az a mondás. Olyan vagy, mint a tévé: nagyképű és homályos.
Facebook
Pinterest