Mikulás vers
Édes, kedves Mikulás,
köszöntünk most téged.
Eljöttél az idén is,
ahogy megígérted.
Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél.
Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.
Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
Izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó.
Honnan e sok télapó?
Van ám nagy-nagy izgulás,
Suttogás meg pirulás,
Hogy jön-e a Mikulás.
Ragyog a hó, mint a prizma,
Ablakban a sok kis csizma,
Sokan várnak kipirulva,
Csacsogva, bízva, izgulva,
Gyere hozzánk, Mikulás!
Ó, Mikulás, jó öreg, hullt színekből
és hangokból míg összeáll csodád,
hol vagyunk már a hajszolt holnapokban!
Fáradt jelenből hajlunk múltba át.
Nem gyermekkorba kívánkozom vissza,
csak felnőttként rejtélyed keresem,
múlt öröm, havas, piros táncú szépség -,
s fehér időd búcsúzó szívemen.
Kipp-kopp, kipp-kopp,
ki van az ajtóban?
(...)
Itt van már a
nagyszakállú
Télapó! Csupa hó!
Puttonyában dió, mogyoró!
A Mikulás gyorsan eljő,
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.
Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek,
Pesten is átbujtam egy telet.
Csillagok és lámpák kavarodtak,
félelmes volt a sok emelet.
Nappal kezdődtek az éjszakák,
csilingelt és búgott a világ,
cicázott az ablakok viszfénye:
Mikulás ment a hátsó gangon át.
Facebook
Pinterest