Megfelelés
A gondolatainkat olyan egyszerű fegyverként használni ellenünk. A bensőnkben lakozó kétségek és saját bizonytalanságunk könnyű prédává tesznek minket. Vajon őszinték vagyunk magunkhoz, vagy csak mások elvárásainak akarunk megfelelni? És ha nyitottak és őszinték vagyunk, kiérdemeljük vajon az őszinte szerelmet? Elég bátrak leszünk valaha, hogy felfedjük legbensőbb titkainkat, vagy végül kiismerhetetlenek maradunk, még saját magunk számára is?
Úgy látom, jelenkori életünk hívatlan publikum előtt zajlik. Ez a kukkoló tömeg minden történést zsigeri szinten leszól, kritizál. Ily módon durván megsértik a szabadságomat, az életem megéléséhez, a hibáim elkövetéséhez, az örömeim intimitásához, a tökéletlenséghez való jogomat. Utóbbin azt értem, hogy jogom van nem megfelelni mások elvárásainak. Végtére is itt vannak nekem az enyémek. Szóval az életünk inkább állóvízben röfögés hascsikarással.
A mámor időszakában mindenki a legszebbik szerepét játssza el, igyekszik megfelelni a róla alkotott fantáziának. S amikor az együttélés során kiderül, hogy mégsem olyan - magára vonja társa haragos csalódottságát, gyűlöletét.
Nézzétek, a világ tele van hátizsákos vándorokkal, Dharma hobókkal, akik nem hajlandóak megfelelni az általános követelményeknek, akik nem hajlandóak fogyasztóvá válni, akik nem akarnak élni azzal a privilégiummal, hogy azért dolgozzanak, hogy fogyaszthassanak; akik nem vágynak olyan hülyeségekre, mint hűtőszekrény, tévékészülék, autó, legalábbis nem vágynak új, csillogó-villogó kocsikra; akik nem akarnak megvenni ilyen meg olyan hajolajat, dezodort, meg azt a sok szemetet, ami a megvásárlása után egy héttel így is, úgy is a kukában köt ki; akik börtönnek érzik a munka, a termelés, a fogyasztás, a munka, a termelés, a fogyasztás körforgását, ezt az egész rendszert.
Bár elutasítom ezt vagy azt, maradéktalanul elfogadom magam! Senkinek sem kell megfelelnie egy normának, bőven elég, ha szeretettel veszi körül önmagát.
Facebook
Pinterest