Megbánás
A dolgok, amelyek velünk történnek - legyen az egy probléma, amelyet szerettünk volna elkerülni, vagy egy öröm, ami örökké tart -, már az első pillanattól kezdve a múltunk részét képezik. Éppen ezért nem állhatok meg azon gondolkodni vagy sajnálkozni, hogy mit csináltam rosszul, vagy mit kellett volna tennem, mert az - bármennyire is szeretném - már soha nem fog bekövetkezni, és ezekért a sajnálkozásra vesztegetett másodpercekért, percekért és órákért nagy árat kell fizetni.
Telnek-múlnak a pillanatok, az idő gyors villanásai. Mégis ezeknek a pillanatoknak lehet a legmélyebb hatásuk az életünkre. Vagy megragadjuk és a saját hasznunkra fordítjuk, vagy elszalasztjuk őket. Úgy hiszem, azok a pillanatok maradnak velünk a legkitartóbban, amiket elhalasztunk, mert a megbánás olyasmi, ami soha nem hagy el minket.
Nem múlik el nap anélkül, hogy ne gondolnék rá, mennyi mindent hagytam veszendőbe menni, hány lehetőséget szalasztottam el, mert gyáva voltam. De eljön az idő, amikor elengedjük a megbánásokat, különben még elárulják az életünket.
Annak semmi értelme, hogy már most bánjak valamit, amit lehet, hogy később sem fogok megbánni.
Ha felébredek, és egy börtönben találom magam, de észreveszem a nyitott ajtót, akkor nem kell tökölni azon, hogyan kerültem oda. Azonnal ki kell sétálni onnan, és kész. Szerintem, ha bármi rosszat teszünk, lopunk, hazudunk, megcsaljuk az embereket, de elhatározzuk, hogy ezt többé nem tesszük, akkor a világ és az istenek is azonnal megbocsátanak.
Facebook
Pinterest