Lovak természete
A fjord póni nem makacs: egyszerűen csak több időt hagy a lovasának, hogy átgondolja a hibáit.
Csodálatos állat a ló (...), soha nem lehet tudni, mit fog csinálni a következő pillanatban. Így van ez már a trójai faló óta.
A lónak mindig ismernie kell a lovasát. Ha még soha nem ültél lovon korábban, a lovad érezni fogja ezt. Emberi módon kell közeledned hozzá, vagy különben soha nem fogja azt tenni, amit szeretnél. Ha pedig ő nem akarja, semmivel se tudod majd rávenni.
A lovak nem hazudnak. Ők aztán nem rejtik véka alá érzéseiket, minden ízükben őszinte lények. Ha félnek, tétováznak, behódolnak, megvadulnak vagy éppen nyugodtak és magabiztosak - higgyék el, mindeme érzéseket átélik, és persze jóval többet is.
A lovakat nem lehet úgy irányítani, ahogy az beidegződött a dolgok, a tárgyak felett. A ló akkor a legkevésbé veszélyes, ha sokat törődnek vele. Állandóan szelídíteni kell, mert ha nem, visszavadul a természetes állapotába, mint minden háziállat, és akkor nagyon veszélyes. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele, olyan érzékeket kell kiszelídíteni, eltompítani belőle, amik neki teljesen természetesek. Például hogy ne ijedjen meg. Egy menekülő állat ne ijedjen meg? Ez nagyon abszurd. Neki ezen a reflexén múlik az élete.
Na jó, a ló tényleg nem hozzám illő állat. Az összes vége szörnyen veszélyes. Rúg, csíp, karmol, harap, a szeme vérben forog. A közepe összesékeli a csontjaimat. Úgy zörgök rajta, hogy a nyomorú paripa eszelős vágtába fog, mert azt hiszi, egy szodómiás hajlamú aprópénzváltó automata ugrott a hátára, fajtalan szándékkal. Inkább veszek egy szobatáltost.