Lehallgatás
Egy dolog mellékesen, sci-fi-disztópiát idéző stílusban azt mondani, hogy egy kormány elméletileg mindent képes látni és hallani, amit a polgárai csinálnak. Nagyon más dolog, ha egy kormány ténylegesen megpróbál egy ilyen rendszert működtetni. Amit egy sci-fi szerző egy mondatban leír, ahhoz talán több ezer technikus és sok millió dollár értékű felszerelés összehangolt munkája kell.
A kormány bármikor beleáshat bárki múltbéli adatforgalmába, bűnös megnyilvánulást keresve, ha valakit meg akar hurcolni (és mindenkinek az adatforgalma tartalmaz olyasmit, ami valamire bizonyítéknak tűnik).
A törvény, amely mindig legalább egy emberöltővel a technikai innováció mögött kullog, lényegesen jobban védi a kommunikáció tartalmát, mint a metaadatait.
A tömeges megfigyelés immár egy soha véget nem érő népszámlálás, lényegében veszélyesebb bármilyen, postai úton küldött kérdőívnél. Az összes eszközünk, a telefonjainktól a számítógépeinkig, alapvetően miniatűr számlálóbiztosok, amelyeket a hátizsákunkban és a zsebünkben hordozunk - számlálóbiztosok, amelyek mindenre emlékeznek, és semmit nem felejtenek el.
A törlés technikailag soha nem létezett olyan értelemben, ahogyan fel szoktuk fogni. A törlés csak egy kamu, egy képzelt dolog, egy közkeletű fikció, egy nem egészen kegyes hazugság, amivel az informatikai ipar traktál benneteket, hogy megnyugodjatok, és jól érezzétek magatokat. Bár a törölt fájl eltűnik a szem elől, ritkán vész el teljesen. Technikai értelemben a törlés valójában csak egy formája a közbülső engedélynek, egyfajta írás. Amikor Törlést nyomtok valamelyik fájlotokra, az adataival - amelyek valahol egy lemez mélyén tárolódnak - rendszerint nem történik semmi ténylegesen. Az ügyes modern operációs rendszereket nem úgy tervezik, hogy pusztán törlés céljából bemásszanak egy lemez mélyére. Ehelyett csak a számítógép térképe, amelyen minden fájl tárolódik - a fájltáblázat nevű térkép - íródik át olyanképpen, hogy azt mondja: "Már nem használom ezt a helyet semmi lényegesre."
A megfigyelés az megfigyelés. Soha nem fogom megérteni, miért gondolják egyesek úgy, hogy van különbség aközött, ha ezt a kormány vagy egy vállalat teszi.
Azt mondani, hogy nem érdekel a magántitokhoz való jog, mert neked nincs titkolnivalód, ugyanolyan, mintha azt mondanád, hogy nem érdekes a szólásszabadság, mert nincs mondanivalód.
Ez a modern technológia legnagyobb problémája: elhülyíti az embereket. Nézd meg az amcsikat, teljesen belediliztek az egészbe, ahogy öntik a dollárt számolatlanul, hogy lehallgassák az egész világot. Minek? Ennek az összegnek a töredékéért szerezhetnének pár igazi szakembert, akik tudják, hogy kiket érdemes egyáltalán lehallgatni.
A diktatúrának van egy előnye. Az, hogy megfegyelmezi az embert. Külsőleg, de megfegyelmezi. Mert fél a lehallgató-készülékektől és a besúgóktól, és megtanulja a nyelv és a beszéd fegyelmét. Szegénység és nyomor van, és így kénytelen megfegyelmezni a birtoklási ösztöneit.
Csak akkor vagyunk szabadok, ha mi magunk döntjük el, mikor vagyunk láthatóak, és mikor nem.
Csak annyiban vagyunk szabadok, amennyiben mi határozzuk meg, mások mit tudnak rólunk, és milyen körülmények között szereznek erről tudomást.
Az emberek régen azt hitték, a falnak is füle van, és csak később jöttek rá, hogy a falak süketek. A fülek, amelyektől rettegünk, valójában a köztünk élő emberekhez tartoznak.
A technika másodlagos ahhoz képest, hogy tudod, kit kell lehallgatni és megfigyelni. Ám ehhez is van kulcs. Csak akkor tudod, hogy kit akarsz megfigyelni, ha van stratégiád. Stratégia nélkül csak pánikba esel.
Facebook
Pinterest