Lájk
A lájkok leszarása és az agyonlájkolt ismerősök fikázása között egyedül csak te nem fedezel fel különös összefüggést.
Ha egy vetélytársad sikereket ér el, és nem dobsz lájkot a posztjára, irigy vagy. Ha nagy nehezen lájkolsz, irigy vagy, csak így akarod leplezni.
Ha az identitásodat pusztán a barátokra, a népszerűségedre vagy a facebookos lájkok számára alapozod, megtörténhet, hogy feladod a saját nézeteidet, elveidet, vagy aszerint alakítod őket, hogy megfelelj a barátaidnak. Pedig akár hiszed, akár nem, eljön a nap, amikor nem a barátok lesznek a legfontosabbak az életedben.
Azoknak, akik egyfolytában gyűjtik a lájkokat - ahogy ők szokták mondani, "lájkvadászoknak"- szükségük van a visszacsatolásra másoktól, hogy kellőképpen humorosak, szépek, kreatívak, ügyesek... amikor például egy befolyásolható, megfelelni vágyó ember kiposztol valamit, majd egy olyan valakitől kap lájkot, akitől soha korábban, azt kezdi hinni, hogy tetszik a másiknak, és sikongat egy hétig. (...) Azt hiszi, hogy menő, király, kúl. És nem látja azt, hogy egy egész rendszer vizsgálja a fogyasztói szokásait, hogy továbbra is megállás nélkül fogyasszon.
Miben mérjük manapság saját magunk értékét? Abban, hogy hány lájkot kap egy bejegyzés, hány ismerőst halmozunk fel, vagy hány retweetet zsebelünk be? Ismerjük egyáltalán a saját gondolatainkat, mielőtt közzétesszük őket az interneten, és hagyjuk, hogy mások eldöntsék, mennyit érnek?
Életünket a tökéletesség vélt érzékelése alapján irányítjuk, mert azonnali jutalmat kapunk szívecske, lájk és egyetértés formájában, és azt hisszük, ez az érték. Az igazsággal azonosítjuk, pedig ez nem más, mint hamis, törékeny népszerűség, ami rövid ideig tart, és utána - ismerd be - még üresebb és sivárabb leszel, mint előtte, mert egy ördögi körbe kényszerít, ahol azon töröd a fejed, hogy mi legyen a következő lépés.
Ha kiposztolnám egy fa képét, amit láttam kidőlni az erdőben, de senki sem lájkolná, vajon megkérdőjeleződne bennem, hogy valóban kidőlt-e?
A lájkok leszarása és az agyonlájkolt ismerősök fikázása között egyedül csak te nem fedezel fel különös összefüggést.
Ha egy vetélytársad sikereket ér el, és nem dobsz lájkot a posztjára, irigy vagy. Ha nagy nehezen lájkolsz, irigy vagy, csak így akarod leplezni.
Ha az identitásodat pusztán a barátokra, a népszerűségedre vagy a facebookos lájkok számára alapozod, megtörténhet, hogy feladod a saját nézeteidet, elveidet, vagy aszerint alakítod őket, hogy megfelelj a barátaidnak. Pedig akár hiszed, akár nem, eljön a nap, amikor nem a barátok lesznek a legfontosabbak az életedben.
Azoknak, akik egyfolytában gyűjtik a lájkokat - ahogy ők szokták mondani, "lájkvadászoknak"- szükségük van a visszacsatolásra másoktól, hogy kellőképpen humorosak, szépek, kreatívak, ügyesek... amikor például egy befolyásolható, megfelelni vágyó ember kiposztol valamit, majd egy olyan valakitől kap lájkot, akitől soha korábban, azt kezdi hinni, hogy tetszik a másiknak, és sikongat egy hétig. (...) Azt hiszi, hogy menő, király, kúl. És nem látja azt, hogy egy egész rendszer vizsgálja a fogyasztói szokásait, hogy továbbra is megállás nélkül fogyasszon.
Miben mérjük manapság saját magunk értékét? Abban, hogy hány lájkot kap egy bejegyzés, hány ismerőst halmozunk fel, vagy hány retweetet zsebelünk be? Ismerjük egyáltalán a saját gondolatainkat, mielőtt közzétesszük őket az interneten, és hagyjuk, hogy mások eldöntsék, mennyit érnek?
Életünket a tökéletesség vélt érzékelése alapján irányítjuk, mert azonnali jutalmat kapunk szívecske, lájk és egyetértés formájában, és azt hisszük, ez az érték. Az igazsággal azonosítjuk, pedig ez nem más, mint hamis, törékeny népszerűség, ami rövid ideig tart, és utána - ismerd be - még üresebb és sivárabb leszel, mint előtte, mert egy ördögi körbe kényszerít, ahol azon töröd a fejed, hogy mi legyen a következő lépés.
Ha kiposztolnám egy fa képét, amit láttam kidőlni az erdőben, de senki sem lájkolná, vajon megkérdőjeleződne bennem, hogy valóban kidőlt-e?
Facebook
Pinterest