Komment
Komoly lecke azzal szembesülni, hogy vannak emberek, akik csak azért olvasnak bele a cikkekbe, hogy megkeressék a csomót a kákán.
Az emberi elme és psziché nem szereti a kihívásokat, nem szereti megkérdőjelezni a saját dogmáit, hiszen azok szabják a kereteket az emberi élethez. A dogmáink biztonságot adnak. Megerősítésre vágyunk, nem önvizsgálatra. Mert az önreflexió, pláne annak az esetleges következménye (úgymint: belátom, hogy talán nem nekem van igazam, vagy nem CSAK nekem, újragondolom a dolgot, változtatok a hozzáállásomon és kommunikációmon) kemény meló. Szóval, ha olyan igazság jön szembe, ami alátámasztja, amiben hiszel, akkor megveregetheted a vállad, hátradőlhetsz elégedetten, megy a lájk. Ha viszont a te igazságoddal szemben álló igazság kerül eléd, viszketni kezdesz belül, kényelmetlenül érzed magad, meginog a belső biztonságérzeted... és - mondjuk - megy a passzív-agresszív, de annál hangosabb komment.
Sokkal kellemesebb gondolkodni, mint konkrét lépéseket tenni. Jobban esik valamin töprengeni, mint elszánni magamat a cselekvésre. A gondolkodás semmiféle rizikóval nem jár, míg a cselekvés igen. Ezért örvend olyan nagy sikernek az agyalás és a kommentálás. Aki csak gondolkodik, sosem találja szemben magát a valósággal, és soha nem szenvedhet el kudarcot. Aki viszont cselekszik, rengeteg tapasztalatot gyűjt be.
A blogolás és a végtelen Facebook-hozzászólások gyártása pótcselekvés csupán a saját szereplési kényszer (...) lecsillapítására.
Én téged kommentellek te engem kommentelsz mindenki láthatja milyen boldogok vagyunk amíg ki nem kapcsolunk.
Dőlj hátra, mielőtt megsoroznál valakit a teljesen oda nem illő kommentjeiddel, és képzeld el az igazi embert, akit célba vettél. Ő is egy személy, akinek érzelmei és gondolatai vannak - és élete, amit te negatívan befolyásolsz.
A legjobb követő a troll, mert mindenbe beleköt, amire aztán a többiek reagálnak, vagyis folyamatosan generálja a tartalmat.
Facebook
Pinterest