Jó tanár
A jó tanár alkimista, aki az alapvetően moduláris emberi agyból egy látszólag interaktív hálózatot farag.
Ha nincs tehetséges diák, akkor bármilyen tehetséges tanár is próbálkozik, nem lesz belőle OKTV döntős, vagy olimpikon. De egy tehetséges tanár el tud juttatni egy átlagos, közepes képességű diákot is elég jó színvonalra.
A 21. század tanára sok mindent tud, de amiben igazán járatos, az a gyerek. A gyerekkel való bánásmód. A szociális érzék. A konfliktuskezelés.
Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.
Egy tanárnak minden körülmények között morális példát kell adnia. Nem cselekedhet másként.
A tanulóknak tisztelniük kell a tanárokat, de a tanároknak ki kell érdemelniük ezt a tiszteletet azzal, hogy maguk is tiszteletben tartják a diák egyéniségét, emberi méltóságát, önbecsülését.
A nagy tanítók gyakran a legígéretesebb diákjaikkal a legszigorúbbak. Ha megpillantják a szunnyadó lehetőséget, azt akarják, hogy az maradéktalanul kibontakozzon.
Az okos tanár (...) sohasem követ szolgaian egy tankönyvet. Még a sajátjait sem!
Jó oktató csak az lehet, aki a tudományos munkában is naprakész, aktívan foglalkozik a nyelvtudománnyal. És fordítva: nem lehet a tanítványok serkentő frissessége, új meglátásai, gondolatai nélkül nem elfásulva-elszürkülve, hanem friss szellemmel vizsgálni a szűkebb értelemben vett tudományos kérdéseket.
A közönség utálja, ha kioktatják. Az iskolában sem az a jó tanár, aki szimplán csak oktatja a növendékeit, hanem az, amelyik képes lenyűgözően mesélni, információkat ad át és mindeközben nevel.
Sokféle módon lehetünk jó tanárok. A legkiválóbbak közös jellemvonása, hogy oly ragaszkodással szeretik tárgyukat, s ezzel a vírussal képesek hallgatóikat is beoltani.