Ihlet
Néha csak onnan tudom, hogy véget ér egy történet, hogy nem akad több szó, amit leírhatnék.
Az igazi írás mindig, s ma is abból származik, hogy valaki, akinek valami roppant nagy fájdalma van: ki akarja ezt kiáltani, hogy megkönnyebbüljön tőle... Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj.
A közhiedelemmel ellentétben az ihlet nem roham, ami epilepsziaszerűen rátör az emberre, hanem tudatállapot, egy hely, ahova el kell jutni, és az út néha kimerítő.
Az, hogy az ember kétségbeesetten írni akar, egyáltalán nem jár együtt azzal, hogy van témája.
Aki az ihletet hajkurássza, az fantomot kerget. Az ihlet a melóban van elrejtve, és úgy ugrik elő, mint egy születésnapi ládikából a rugóra szerelt meglepetés. Olyankor lehet örülni.
A novella és a regény meg legalább annyira önmagát írja, mint amennyire engem ír, illetve én írom őt.
Az ihlet mindig, minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy veled dolgozhasson - de ha nem állsz készen vagy nem vagy elérhető, előfordulhat, hogy elhagy és egy másik közreműködőt keres.
Valahányszor arról panaszkodsz, hogy milyen nehéz és fárasztó dolog kreatívnak lenni, az ihlet sértetten meghátrál előled. Mintha az inspiráció feltartaná a kezét, miközben így szól: - Bocs, haver! Nem tudtam, hogy a jelenlétem ennyire megterhelő. Akkor én fogom a kalapom, és viszlát!
Ha kimondod, hogy örömet lelsz a munkádban, azzal közelebb húzod magadhoz az ihletet. Az ihlet hálás lesz, amikor ezeket a szavakat hallja tőled, mert az ihlet - akárcsak mi mindnyájan - nagyra értékeli, ha nagyra értékelik. Az ihlet megérzi az örömödet, és még több ötletet fog az ajtód elé helyezni jutalmul a lelkesedésedért és a hűségedért. Több ötletet, mint amennyit valaha fel tudsz használni.
Facebook
Pinterest