Hivatás megtalálása
Az emberek többségének a pályáját nem valamilyen belső hivatásérzet szabja meg, hanem többnyire adottságok, lehetőségek, egyszóval külső körülmények. Másképpen van ez a költőnél, a festőnél, a zeneszerzőnél vagy a matematikusnál. Ezeket az embereket ellenállhatatlan vágy hajtja a formák, a színek, a hangok vagy az absztrakt fogalmak harmóniája felé, és boldogtalanok lennének, ha gondolataikat, érzelmeiket, eszméiket nem önthetnék a tudományuknak vagy a művészetüknek megfelelő formába. Ezeknél az embereknél nincs szó pályaválasztásról, hanem inkább valami belső kényszerről, ami megszabja életpályájukat.
A szüleim barátainak és az ő gyerekeiknek is a nagy része diplomás. De ez nem jelenti azt, hogy sikerült olyan munkát találniuk, amilyet szerettek volna. Éppen ellenkezőleg: elvégeztek egy egyetemet csak azért, mert valaki egyszer, amikor az egyetemek fontosnak tűntek, azt mondta, hogy az érvényesülhet az életben, akinek van diplomája. És sorra tűnnek el a kiváló kertészek, pékek, antikváriusok, kőművesek és írók.
Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.
Mikor találsz valamit, ami annyira leköt, hogy nap mint nap akár ingyen is csinálnád, akkor célegyenesben vagy. Ha találsz valakit, aki hajlandó érte megfizetni is, akkor megvan a hivatásod.
Sok embernek egy élet sem elég rá, hogy megtalálja magában, mi az a nagy és kivételes tudás, ami csakis az övé. Figyeld meg, az emberek többsége ugyanaz után a szekér után fut. Azt mutatták neki a tévében, azt sulykolják nap nap után, ő meg lohol, hogy utolérje, pedig az a szekér nem is az övé.
A tehetséges ember minden korban megtalálja a helyét, és azért dolgozik, hogy elérjen valamit a pályán. Aki csak langyosan közelíti meg a szakmáját, az annyit is kap vissza, és nem sírhat, ha aztán nem döngeti a csúcsokat.
Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a mennyei harmóniát. Ne csak élősködő legyen az ember a földön, hanem valóban teremtsen valamit.
Facebook
Pinterest