Féltékenység természete
A féltékenység (...) a világ legreménytelenebb börtöncellája. Ebbe a cellába ugyanis a fogvatartott saját magát zárja el. Nem erővel kényszerítették be. Saját maga lépte át a küszöböt, fordította rá belülről a kulcsot, majd dobta ki a rácsok résein. A fogvatartottnak persze csak el kell határoznia, hogy szabadulni akar, és máris szabadulhat. A börtöncella ugyanis a lelkében létezik. Ezt a döntést azonban képtelen meghozni. A lelke olyanra van keményedve, mint egy kőfal. Éppen ez a féltékenység természete.
A féltékenység elmeháborító, és gonosz tettekre késztet. A féltékenység pusztításra éhes, mint a telhetetlen fenevad, csillapíthatatlan, mint dagályban a tenger, sötétben tartja a kedélyt, félelembe taszítja a lelket, gyilkos gondolatokat szül, igazságtalanná és gyanakvóvá, hitetlenné és alantassá teszi az embert.
A féltékenység nagyon erős érzés. Beleeszi magát a lélekbe, és az áldozata már nem tud bízni senkiben. Megkérdőjelezi az életét, kritizálja a családját és az úgynevezett barátait. Megbolondul, veszélyes emberekkel ismerkedik össze.
A féltékenyeknek az idő hihetetlenül gyorsan múlik. A féltékenység jobban kitölti a tudatot, mint a legizgalmasabb szellemi munka. Nincs egyetlen szabad pillanatuk sem: aki féltékeny, nem tudja, mi az unalom.
A féltékenység ravasz dolog. Néha úgy el lehet leplezni, hogy senki föl sem tételezné (...). Ám félelmetes erő tud lenni... nagyon is félelmetes.
A féltékenység nem jó dolog, az elfojtott, elrejtett féltékenység azonban sokkal veszélyesebb, mint a nyíltan felvállalt.
Az asszonyi féltékenység igen erős démon, úgy mondják, még a halálban sem hagyja el a fehérnépet.
Az érzéseket nem könnyű kordában tartani, de kétségtelen, hogy a legnehezebb a féltékenységet.