Félrelépés
Az ember félrelép, aztán elrendezi, és úgy dédelgetjük a saját kis gyávaságunkat, mint valami házi kedvencet. Cirógatjuk, idomítgatjuk, ragaszkodunk hozzá. Ilyen az élet. Vannak a bátrak, és vannak a megalkuvók.
A félrelépések napjainkban többek között azért váltak annyira gyakorivá, mert társadalmi méretű önbecsülési válságban szenvedünk, és a végsőkig ki vagyunk éhezve arra, hogy saját magunkat pozitívnak, szerethetőnek, izgalmasnak élhessük meg. Egyre több olyan emberrel találkozom, aki nem képes önmagában hinni, önmagát megfelelően képviselni különböző helyzetekben. És persze minél kiéhezettebbek vagyunk, annál kevesebb elég ahhoz, hogy rákattanjunk bármire, ami által magunkat egy picivel is értékesebbnek élhetjük meg.
A saját kapcsolatból történő menekülés is félrelépéshez vezethet, ha a kapcsolat nem adja meg mindazt, amit az ember keres. Amennyiben nem sikerül ezen változtatni, az ember olyasvalakit keres magának, akivel jól érzi magát.
Azok a párok, amelyek már az elején kikötik, hogy nem kezdenek kapcsolatot másokkal, kevésbé hajlamosak a félrelépésre.
Az a fajta önző szerelem, ami birtokolni akar, hamar elmúlik, mert megcsömörlik benne az ember. Előbb-utóbb megjelenik a vágy valaki más iránt.
A szeretői viszony a Menny és a Pokol egyszerre: a szenvedély extázisa keveredik a bűntudat és félelem nyomorúságával, a beteljesülés a beteljesületlennel való szembesüléssel. Kevés a nyugvópont.
Vannak, akik szerint nem lehet harmónia annak az életében, aki szeretői viszonyt tart fenn, míg mások úgy tartják, éppen egy ilyen kapcsolat teremt egyensúlyt. Ha elég sok kapcsolati nehézséggel küszködő férfi és nő történetét ismeri meg valaki, akkor tudja, hogy nincs egyetlen üdvözítő út. A boldogságkeresés nagyon személyes, egyedi folyamat.
Facebook
Pinterest