Érzékelés
Csak emberi megállapodás szerint van édes és keserű, meleg és hideg, és szín, a valóságban azonban csak atomok vannak és űr.
Képzeljék magukat egy agy helyébe. Be vannak zárva egy csontos koponyába, megpróbálják kitalálni, mi folyik a külvilágban. Bent nincs semmi fény, nincs semmi hang. Csakis elektromos impulzusokra hagyatkozhatnak, amik csak közvetve kapcsolódnak a világ dolgaihoz, legyenek azok bármik. Az észlelés - annak kitalálása, hogy mi van ott - szükségszerűen tájékozódás útján történő találgatás, melynek során az agy kombinálja a befutó érzékszervi jeleket korábbi elvárásaival, meggyőződéseivel arról, hogy milyen a világ. Így feltételezi legjobb tudása szerint, hogy mi okozta azokat a jeleket. Az agy nem hall hangot és nem lát fényt. Amit észlelünk, az agyunk legjobb feltételezése arról, mi van a külvilágban.
Az észlelés elsősorban nem a külvilágból érkező jelektől függ, hanem sokkal inkább az ellenkező irányba tartó észlelési előfeltételezésektől. Nem csak passzívan érzékeljük a világot, hanem aktívan teremtjük. Az általunk megtapasztalt világ sokkal inkább belülről kifelé keletkezik, mintsem kívülről befelé.
Az érzékek nem csapnak be, az ítéletalkotás az, ami félrevezet.
Ha egy fa kidől az erdőben, de senki sincs ott, aki hallaná, akkor van hangja? A válasz természetesen az, hogy nem. Mert a hang nem létezik fül nélkül. Szem nélkül a fény pusztán sötétség.
Mindig lebilincselő számomra elképzelni, hogy minden állatfaj egészen másképpen látja és érzékeli a világot, és hogy ennek megfelelően százezerszám léteznek különböző világok.
Az ember túlértékeli a látást, és amikor meg van fosztva tőle, hirtelen sebezhetőnek érzi magát a világban lappangó veszélyekkel szemben.
Ha felemelek egy vasrudat, nem fogom megérezni, amikor egy légy rászáll vagy elröppen róla. Ha ellenben tollpelyhet tartok a kezemben, határozottan érezni fogom, mikor száll rá a légy. Ugyanez érvényes valamennyi érzékünkre: a hallásra, a látásra, a szaglásra, az ízlelésre, a hideg- és melegérzésre is.
Facebook
Pinterest