Eredendő bűn
Az emberiség nagyon is komolyan veszi magát. Ez a világ eredendő bűne. Ha a barlanglakó nevetni tudott volna, a Történelem másképp alakul.
Kétféle bűn van. Az egyik fajta bűn csak azért bűn, mert büntetés jár érte az uralkodó földi hatalmak különös gondolkodása folytán. (...) Az ilyen fajta bűnök igen könnyen megszüntehetők pl. azzal, hogy nem jár büntetés értük. Az ilyen bűnök ellen lehet és kell küzdenünk - mégpedig a büntetlenség biztosításával, az intézményes szabadsággal. (...) A másik fajta az a bűn, melyet akaratlanul elkövet az ember és akkor is megbán elkövetője, ha nem büntetik érte. Ez az eredendő bűn. Bűn az ellen, akit szeretünk. Az ilyen bűn ellen nem elég nem-büntetéssel küzdeni, az ilyen bűnt kifejezetten meg kell bocsátanunk egymásnak. Az ilyen bűnt meg nem bocsátani, maga is bűn.
Az ember, és nem Isten volt az, aki megteremtette az "eredendő bűn" fogalmát; mely szerint Éva evett az almából, és romlásba döntötte az emberiséget. Az egykor szent, életadó nő immár ellenséggé vált.
A játék világában kiszabadulunk az eredendő bűn világából. Ebben a világban nemcsak hogy meg van engedve, hogy az ember legyőzze, megsemmisítse ellenfelét, hanem kifejezetten erre ösztönzik az embert. Itt kiélhetjük agresszivitásunkat, sikerszomjunkat, hatalomvágyunkat, és tehetjük mindezt anélkül, hogy bűnt követnénk el, anélkül, hogy belekerülnénk a tudat alatti világ hálójába, ahol a bűntudat, a szégyen és a megszégyenítés fúriái kínoznának minket.
El sem tudom képzelni, mi járt az Úristen fejében, mikor megteremtette az asszonyt. Azt hiszem, úgy vélte, hogy Ádám kezd egy kicsit túl beképzelt és önelégült lenni; a Világegyetem urának képzeli magát, nevet ad az állatoknak, meg ehhez hasonlók... Gondolta, jó lesz letörni a szarvát. Mondjuk, ebben igaza volt. De épp az asszonyt azért mégse kellett volna megteremtenie. Íme, hogy ráfázott, szegény nyomorult! Egyszer csak nyakig benne volt az eredendő bűnben.
Facebook
Pinterest