Egoizmus
A túlzott önbecsülés igazi civilizációs betegséggé nőtte ki magát. Úgy harapunk saját egónkba, mint a kutya a régi cipőre. Engedd el ezt a cipőt! Nincs benne tápérték. Ráadásul elnyűtt íze is lehet.
Az alázatosság felszabadít annak kényszere alól, hogy folyton azt próbáljuk bizonygatni, milyen nagyszerűek is vagyunk mi, míg az egoizmus egy falánk szörnyeteg, ami csak önmagával törődik, folyton versengésre és figyelemre éhes.
Az egoista egy rossz ízlésű ember, akit sokkal jobban érdekel saját maga, mint én.
Csak kétféle életforma létezik: az egyik a félelemorientált, a másik pedig a szeretetorientált élet. Ha életed mozgatórugója a félelem, akkor mohó, kapzsi, pénzsóvár, agresszív és egoista leszel. Ha életed mozgatórugója a szeretet, akkor szükségszerűen megszűnik benned a félelem, a mohóság és a kapzsiság, mert a szeretet tudja, hogyan kell megosztani. A szeretet élvezi, ha adhat, nem ismer nagyobb élvezetet ennél.
A gyerekek erkölcsi kioktatása mellett semmilyen érv nem szól. Az csak egy pszichológiailag téves gyakorlat. Egy gyereket helytelen arra kérni, hogy ne legyen önző. Minden gyerek egoista, és a világ az ő birodalma. Ha van egy almája, egyetlen kívánsága az, hogy megegye azt az almát. Ha az anyja bátorítja, hogy ossza meg a kisöccsével, annak az lesz a fő következménye, hogy megutálja a kisöccsét. Az, hogy tekintetbe vegyen másokat, később jön - méghozzá természetes úton -, már ha a gyereket nem arra tanították, hogy önzetlen legyen. Ha viszont a gyereket kényszerítették az önzetlenségre, akkor valószínűleg soha nem következik be. Azzal, hogy az anya elnyomja az önzőséget, azt végérvényesen rögzíti.
Az egoizmus nem egyenlő a büszkeséggel, önmagad megbecsülésével. Sőt, minél kevésbé vagy egoista, annál inkább büszke vagy mindarra, ami vagy. (...) Az ego mindig méricskél. Kifelé, a világra figyel, és mindig hozzád méri a többi embert. Mivel az életenergiát a figyelemből, az elismerésből nyeri, ezért igyekszik téged valamiféle kiválasztott, kiemelkedett, felsőbbrendű szerepkörhöz juttatni.
A moralista sosem megértő, sosem megbocsátó. Nem tud megbocsátani, mert ő saját magával is mindig olyan keményen bánt... Oly sok nehézség árán érte el jelenlegi "jellemét", hogy most már minden öröme csak abból származik, hogy ő "szentebb nálad". Hogy bocsáthatna hát meg? Ha megbocsátana, nem élvezhetné egoista munkájának gyümölcsét. Az aszkéta a legegoistább ember a világon. A valóban erényes ember sosem aszkéta.
Százszor inkább rendbe hozható egy önimádó nárcisztikus (...) ember lelki élete, mint az önértékelésében megtört, önbizalmát elveszített, örök lelki árnyékba húzódó társáé.
Az emberek a szeretet miatt élnek; az önimádat - a halál kezdete, Isten és az emberek szeretete - az élet kezdete.
Néhányan annyira önámítók és egocentrikusak, hogy nincs annyi kiabálás a világon, ami meggyőzné őket a hibáikról.
Facebook
Pinterest