Humanizmus
A túlvilág, ami a középkori emberek életének értelmet adott, semmivel sem volt kevésbé egy káprázat része, mint a modern emberek által favorizált humanista, nacionalista és kapitalista értelmek. A tudós, aki azt állítja, az élete értelmes, mert növeli az emberi tudást, a katona, aki azt állítja, az élete értelmes, mert a hazája védelmében harcol, és a vállalkozó, aki egy új cég felépítésében találja meg élete értelmét, ugyanúgy egy illúzió rabjai, mint középkori megfelelőik, akik ezt az értelmet a Szentírás olvasásában, keresztes háborúk vívásában és katedrálisok felépítésében találták meg.
A vallásháborúk és vallásüldözések a vallási élet középpontjában álltak egész történelmünk során. Vajon mi változott meg, ami miatt a világ egyes részein, egyes emberek szemében ezek ma már csupán az igazi vallásos hit szélsőséges megnyilvánulásainak látszanak? Volt valami természetfölötti jelenés, vagy elveszettnek hitt szent könyveket fedeztek föl, amelyek új megvilágításba helyezték a vallási tanokat? Nem. A racionális és humanitárius gondolkodás indult terjedésnek a felvilágosodás kora óta, s ez visszahatott a vallásos hitre is: a vallási tolerancia terjedésének kedvezett.
Mit gondolnak a humanisták Jézusról? Én, mint minden humanista, azt mondom Jézusról: "Ha amit mondott, az jó, és túlnyomó része nagyon szép, akkor mit számít, hogy Isten volt-e, vagy sem?"
Humanista vagyok, ami azt is jelenti, hogy megpróbálok tisztességesen viselkedni anélkül, hogy ezért jutalmat vagy büntetést várnék a halálom után.
A humanizmus
egyetlen belső ellentmondása ez:
szeretni a másikat, mintha másik
énem lenne, ugyanakkor szigorúan
ragaszkodni ahhoz, hogy különbözöm,
hogy nem hasonlítok hozzá, akit
pedig csodálok, tisztelek és szeretek.
Ateista vagyok, az egyházról az a véleményem, hogy összes nagyszerű alapelvei, az úgynevezett evangéliumi igazságok, semmivel sem többek egy tiszta, ideális és egyetemes humanizmusnál, ellenben ami kétezer év alatt rárakódott és amit ma gyakorol, az ennek a humanizmusnak a legteljesebb elárulása.