Timo Parvela

A külső dolgok tudománya sohasem nyújt vigasztalást erkölcsi tudatlanságomra szomorúságom idején; de az erkölcsök tudománya mindenkor megvigasztal a külső dolgokban való tudatlanságomért.

- Lehetetlennek tartja, hogy Isten végtelen, hogy nincsenek részei? - Igen. - Akkor most mutatok magának valamit, ami végtelen, és ugyanakkor oszthatatlan. Egy olyan pont, amely mindenütt végtelen sebességgel mozog; ez a pont ugyanis mindenütt egy, de mindenütt oszthatatlan egészként van jelen. Ez az imént maga által lehetetlennek vélt természetes tény legyen annak a bizonyítéka, hogy létezhetnek más hasonlók is, csak még nem ismeri őket. Ne azt a következtetést vonja hát le tanulmányaiból, hogy nincs több tanulnivalója; hanem azt, hogy még végtelen sokat kell megtudnia. A végtelen mozgás, a mindent betöltő pont, a nyugalom mozzanata: oszthatatlan és végtelen, mennyiség nélküli végtelen.

Egész életünk azon fordul meg, vajon megismerjük, halhatatlan vagy halandó-e a lelkünk. Kétségtelen, hogy aszerint, vajon halandó a lélek, vagy halhatatlan, tökéletesen különbözőnek kell lennie az erkölcsnek is.

Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni; az, hogy ami sohasem volt, legyen, vagy hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni? A megszokás miatt az egyiket könnyűnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk.

Mitől van az, hogy a sánta ember nem bosszant fel bennünket, holott a sántító elme felingerel? Azért, mert a sánta ember elismeri, hogy mi járunk egyenesen, a sántikáló észjárás viszont azt állítja, hogy mi sántítunk; különben szánakoznánk, nem pedig bosszankodnánk rajta.

A nagyoknak és a kicsiknek egyformák a betegségeik, a bosszúságaik és a szenvedélyeik: de míg az egyik a kerék peremén, addig a másik a kerékagy közelében ül, ezért ugyanaz a mozgás kevésbé rázza.

Vannak, akik helyes következtetéseket vonnak le a csekély számú alaptételből, ez az egyik fajtája a helyes gondolkodásnak.

Nincs semmi, amit ne tudnánk természetünkké tenni: nincs semmi, amit ne tudnánk elveszíteni.

Az igazságosság és az igazság roppant finom két pont, eszközeink túlságosan tompák hozzá, hogy hibátlanul rájuk tudjunk velük tapintani.