Schell Judit

A színház gyógyterápiának is kiváló. Kijátszhatjuk magunkból az apróbb-nagyobb problémáinkat. Egy-egy arra alkalmas feladatban kiadhatjuk a dühünket, a szomorúságunkat, a fájdalmunkat, ahogyan az örömeinket is. A színház mindenre jó!

Tánc közben sok minden kiderül a partnerünkről: a finomsága vagy éppen az erőszakossága, az érzékisége, az ösztöne, a hallása. A mozgásában benne van az egész habitusa.

Kell ehhez a pályához egy alapvető tehetség, de az csak az alap, azon túl kicsit úgy működik, mint egy film, amit az ember leforgat, és aztán az utómunkában még úgy nyolcvan százalék rákerül. A színészettel is így van ez: a tehetség nagyjából húsz százalék, és ahhoz jön még a szorgalom, a szerencse, a szocializálódás, hogy ki milyen stílust, minőséget és ízlést szív magába, milyen kollégák között van, milyen rendezőkkel dolgozik együtt, lesznek-e mesterei, olyan kollégái, akikre fel tud nézni, megtanulja-e, mikor kell nemet mondani, mikor kell igent mondani. Ezek a kérdések mind fontosak.

Egy kapcsolatnak (...) jót tesz, ha beszélünk az érzéseinkről, vagy csak egyszerűen megállapítjuk, hogy jó együtt lenni. Még akkor is, ha nem tudjuk olyan jól kifejezni magunkat, mint amikor egy nagyszerű színdarab szövegét mondjuk - a beszélgetés létszükséglet.