Schäffer Erzsébet

Tudod, akiben sok kapu van nyitva, abba több jó és több rossz is besétál. És csak az idő hozza meg, hogy válogatni tudj. A felnőttség tanulása nem könnyű senkinek.

Minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt - mindegy az. Ott rétegződnek az emlékek, a vágyak, a ki nem mondott gondolatok. Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihűlt párnák hidege. Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok, a homlokra tett hűvös kezek. (...) Nem, semmi nem veszett el. Az egyszer gondolt gondolatok sem lettek semmivé. A félrenézések se, a véletlen találkozások se, az elharapott szavak, félbehagyott mondatok, mind, mind ott vannak, legbelül. Egymást tartja, óvja, szorítja. Nevet bennünk és fáj bennünk, kiált és rendre elcsendesül ez az egyszervolt, megismételhetetlen, gyönyörű szövevény, az életünk.

Hétfő reggel volt. Az a fajta hétfő reggel, aminek nehéz nekikezdeni. A legnehezebb otthagyni a meleget a takaró alatt, és megtenni az első lépéseket a kihűlt szobában. Ágyban kéne maradni. De ez csak egy kósza gondolat, vágyakozás, amiből legfeljebb egy csontokat ropogtató nyújtózkodás marad. Az ember felkel, szétdobja az ágyneműt, hogy még véletlenül se jusson eszébe visszabújni, és ezzel a kényszerű elhatározással kezdetét veszi a reggel.

Elindult a vonat, mit is tehet ilyenkor az utazó... Áll a vonatablakban, szeretet önti el és szomorúság. Az utazásnak számomra mindig is ez volt a legszertartásosabb pillanata: elhagyni a várost... Elhagyni kicsit az életet.

Ha egy falevél elengedi az ágat és lehullik az avarba, ezzel visszafordíthatatlan változás történik a világban.

Mindenkiben van belül egy gyémánt, ami az embert emberré teszi. Ezt mostanában nagyon betakarjuk. Van, aki függönnyel, lepedővel, de van, aki fával, pajzzsal, és van, aki betonba ágyazza, és azt hiszi, nem lehet onnan kirobbantani. De ez nem így van: a burkot vagy szépen, lassan lehántolgatja az ember, vagy egyszer éri egy olyan hatás, amitől leomlanak a falak.

A nők közt kevés éri be a szerető-életformával. Várni, mikor csörren a telefon, miért nem jön. Egyedül maradni az ünnepeken... és tudni, hogy ez így is marad.

Aki már átélte, tudja, milyen az, amikor az ember első pillantásra érzi, kell neki az a másik. Hogy csak az a másik kell neki.

Amikor már nincs velünk, akit szeretünk, mindegy, hogy milyen volt, méretlenül adnánk neki az időnket... már késő...

A figyelmes szeretet - egy kis halál. Amikor az ember odaadja magát egészen. Meghal a maga számára, hogy a másikért legyen.

Az ember védtelen, ha szeret. Ha egyszer már megsebezte magát a másik emberrel, ott örökre dolga van.

Akarlak. Akarlak egy kicsit. Nem sokat belőled, de nem is keveset. Adok helyette majd magamból sokat. Amit tudok, amim van.