Pressing Lajos

Ahol minden ugyanaz marad, ott nincs helye az életnek.

Mindaddig, amíg hiszünk abban, amit éppen csinálunk s akinek önmagunkat gondoljuk, van bennünk egy bizonyos önimádat.

Ha teljesül valamely kívánságunk, az embert rendszerint számos kellemetlen meglepetés éri, mert a kívánságoknak mindig van egy sor olyan következménye, amelyekkel nem számoltunk előre.

A vágyak nem azonosak a kívánságokkal. A kívánságban van akarat, tett és tudás; amit az ember valóban kíván, azt meg is teszi. Ha valamire vágyunk, de nem tesszük meg mindazt, amire a vágy teljesüléséhez szükség lenne, ez azt jelenti, hogy noha vágyunk rá, valójában nem kívánjuk a dolgot. Az igazi kívánságok tehát mindig teljesülnek, mégis rendszerint olyan közérzettel élünk, mintha minden a vágyaink ellenére történne.

Kézenfekvőnek látszik, hogy amikor az ember elkezd olvasni egy mesét, a hőssel azonosul... ez lenne a természetes, hiszen saját tudati világunkban mindannyian hősök vagyunk, vagy legalábbis lehetnénk. Ha ez még sincs így, máris előkerült egy súlyos problémánk: a modern ember megfeledkezett arról, hogy tulajdonképpen hős is lehetne. Ez a lehetőség ugyanis nem csak néhány kiválasztott előtt áll nyitva, hanem elvileg mindannyian élhetnénk sokkal nagyszerűbb és nemesebb életet is, mint amelybe felnőtt pályafutásunk többnyire torkollik.

Ha életünket mesének látjuk, egyre inkább megkönnyebbülünk és felszabadulunk. Rá fogunk jönni, hogy személyes történetünk szubjektív oldalról tényleg átélhető ilyen módon. Mint ahogy lehetetlen meggyőződni arról, hogy az ébrenlét során történő dolgokat nem álmodjuk, végső soron azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy mindez egy mese. Ez csupán rajtunk, saját értelmezésünkön múlik. E szempontváltás oldani fogja bennünk azokat a görcsöket és szorításokat, amelyek a mindennapjainkat oly banálissá és közönségessé teszik. Észrevesszük, hogy a színtér, ahol élünk, mesebeli hely, olyan, mint egy kacsalábon forgó vár vagy egy mandala palota, s eddig nem látott mélyebb valóságok kezdenek felsejleni.

A szellemi úton az embernek előbb-utóbb választania kell, hogy megelégszik-e a világi örökségével, vagy valami olyat keres, ami azon túlmutat. Utóbbi elnyeréséhez elkerülhetetlen, hogy a világi élet vonatkozásában áldozatokat hozzunk.

A mese ráirányítja a figyelmünket arra, melyik énünk az, amelyik kudarcot fog vallani. Ugyanakkor azonban azt is tudatosítja, hogy van bennünk egy pozitív hős is - ezt képviseli a szegény ember vagy a legkisebb királyfi -, akiben megvannak az út végigjárásához szükséges tulajdonságok és erények.

A mesét az ember az álomhoz hasonlóan elsősorban nem az eszével érti meg, hanem inkább a szívével érzi, ezért alkalmas arra, hogy kifejezzen olyan érzelmeket, ösztönzéseket vagy lelki feszültségeket, amelyek a tudat számára nem világosak, sőt bizonyos gátlások miatt az értelem szintjén esetleg nem is tudatosíthatók.