Piroschka Dossi

Egy műalkotás (...) csak akkor válhat státuszszimbólummá, ha az ára azzá teszi.

A műtárgyak azok közé a javak közé tartoznak, amelyeknek magas ára csak fokozza a kívánatosságukat.

Egy műalkotás értékét a kapitalista társadalomban csak akkor ismerik el, ha pénzzé konvertálhatósága szavatolható. Ezen a ponton kerülnek a képbe a galériások és műkereskedők. Ők változtatják pénzzé a művészetet. Ők befolyásolják a vágynak azt a mechanizmusát, amely a művészeti piacot mozgásban tartja.

Egy műalkotás értéke társadalmi konstrukció. A művészeti rendszerben úgynevezett kulturális tőkével rendelkező művészeti szakértők tekinthetők mérvadónak. A piacon a pénzzel vagy úgynevezett gazdasági tőkével rendelkező művészeti szakértők tekinthetők mérvadónak. Minthogy a galériások és kritikusok, múzeumigazgatók és gyűjtők, aukcionátorok és művészettörténészek személyes kapcsolatai révén a két rendszer szorosan össze van fonódva egymással, és kölcsönösen hat egymásra, a szavazatok az idők során ideálisan egybehangolódnak.

Ahogy a fogyasztás, a gyűjtés is végtelen történet, mert minden teljesült vágy új kívánságokat terem. A teljességre törekvés soha nem ér véget, a vágy teljesülése alapjában véve illúzió marad.

A művészeti piac a kapitalista társadalom legambivalensebb produktuma. Itt találkozik össze művészet és pénz, szakrális áhítat és profán spekuláció, árverési rekord és művésznyomor. Ez a találkozóhelye a kimeríthetetlen kreativitásnak és a telhetetlen fogyasztásnak, a művészi fejlődés hosszú ciklusainak és értékesítésük röpke szakaszainak. Itt illeszkedik egymásba a művészi szabadság a kapitalizmus diktálta kényszerekkel.