Oriana Fallaci

Semmi nem fenyegeti jobban egy ember szabadságát, mint az a rejtélyes elragadtatás, amit az egyik teremtmény a másik teremtmény - például egy férfi egy nő, vagy egy nő egy férfi - iránt érez. Nincs az a kötél, lánc, rács, ami megalázóbb szolgaságra, reménytelenebb tehetetlenségre kárhoztatna. Jaj neked, ha ennek az elragadtatásnak a nevében odaajándékozod magad valakinek, mert ezzel lemondasz önmagadról, a jogaidról, a méltóságodról, vagyis a szabadságról. Mint egy vízben kapálódzó kutya, úgy próbálsz - mindhiába - elérni egy nem létező partot, a partot, melyet úgy hívnak: Szeretek és Szeretnek, s aztán kiégve, kinevetve, kiábrándultan végzed. Jó esetben a végén megkérded magadtól: mi vitt rá, hogy a vízbe ugorj - az elégedetlenség önmagaddal vagy a remény, hogy abban a másikban olyan valamit találsz, ami benned nincs meg? Talán a magánytól, unalomtól, a csendtől való félelem? A szükség, hogy legyen valakid, és te is légy valakié? Némelyek szerint ez a szerelem. De attól félek, jóval kevesebbről van szó: egyfajta éhségről, melyet ha egyszer lecsillapítasz, csömör követ. Hányinger. És mégis, mégiscsak kell lennie valahol valaminek, gyermekem, ami megérteti velem ennek az átkozott szónak az értelmét. Kell lenni valahol valaminek, ami rádöbbenthetne, hogy igenis van szeretet.

Nem a szenvedés az élet sója. A boldogság az élet sója, és létezik boldogság: az érte való harcban létezik.

Rájöttél, hogy gondolkozni annyi, mint szenvedni; intelligensnek lenni annyi, mint boldogtalannak lenni. Sajnálom, hogy megfeledkeztél a harmadik alapigazságról: a szenvedés az élet sója, nélküle nem is tudnánk emberien élni.

Ha egy ateista és a pápa ugyanazt gondolják, az azt jelenti, hogy van valami, ami igaz. Lennie kell egy emberi igazságnak, amely a vallásoktól függetlenül létezik.

Egy férfi és egy nő találkozik, megtetszenek egymásnak, megkívánják egymást, talán szeretik is egymást, aztán egy idő múlva már nem szeretik egymást, nem kívánják egymást, nem tetszenek egymásnak, sőt talán azt szeretnék, ha sose találkoztak volna. Megtaláltam, amit kerestem, gyermekem: az, amit egy férfi és egy nő közötti szerelemnek hívnak, nem más, mint egy évszak. És a szerelem szárba szökkenésekor ez az évszak a virágzás ünnepe, a szerelem hervadásakor viszont már csak egy csomó rothadt levél.

Abban a pillanatban, amikor éppen szenvedsz a szabadságért, rádöbbensz majd, hogy a szabadság nem létezik, legfeljebb csak azért létezett, mert kerested: egy álmot keresel mindig, a születésed előtti léted emlékeiből keletkezett ideát, azét az időét, amikor teljesen szabad voltál, mert egyedül voltál.

Ha férfinak születsz, remélem, olyan férfi leszel, amilyenről mindig is álmodtam: gyöngéd a gyengékkel, kíméletlen az erőszakosokkal, nagylelkű azokkal, akik szeretnek téged, és kegyetlen azokkal, akik parancsolnak neked.

Anyának lenni nem mesterség. Még csak nem is kötelesség. Egyszerűen egy jog a sok közül. Kimerítő hadakozás lesz. És szinte mindig te fogsz veszíteni. De soha ne csüggedj! Harcolni sokkal szebb, mint győzni, utazni sokkal szórakoztatóbb, mint megérkezni: amikor megérkezel valahová, vagy győzöl, hatalmas űr támad benned. És hogy legyőzd magadban az űrt, ismét útra kelsz, új célokat tűzöl magad elé.

Varázslatos dolog nőnek lenni. Olyan kaland, amihez bátorság szükséges, olyan viadal, amit soha nem lehet megunni. Ha nőnek születsz, sok nagy feladat vár rád. Először is harcolnod kell azért, hogy megtudják: ha Isten létezne, ősz öregasszony vagy szép lány is lehetne. Azután harcolnod kell, hogy megértesd az emberekkel: a bűn nem azon a napon született, amikor Éva leszakította azt az almát. Azon a napon egy csodálatos erény született, amit úgy neveznek: engedetlenség. Végül azért kell harcolnod, hogy bebizonyítsd: formás, kerek testedben értelem lakozik, és meghallgatásért kiált.

Az élet nem könnyű, gyermekem. Naponta ismétlődő háború, az öröm percei csak rövid zárójelek, súlyos árat kell értük fizetni.

Az ember csak akkor számíthat mások becsülésére, ha van önbecsülése, és csak akkor hisznek benne, ha ő is hisz magában.