Michael Ende

Ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek. S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak meg süket szív is, amely semmit se érez, épp csak ver.

A gyerek a jövő emberanyaga. A jövő a léglökéses gépek és az elektronikus agyak kora lesz. A specialisták és szakemberek egész hadserege szükséges, hogy a rengeteg gépet kiszolgálják.

A legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek.

Van olyan kincs, amitől elpusztul az ember, ha nem oszthatja meg mással.

Félj, de légy bátor!

Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. Napról napra, hétről hétre rosszabb. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb magával meg a világgal. Majd lassanként ez az érzés is megszűnik, többé semmit sem érez. Teljesen közönyös és szürke lesz, az egész világ idegennek tetszik neki, semmihez semmi köze. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. Nincs visszaérés. (...) A betegség neve: halálos unalom.

A világ minden szerencsétlensége a sok hazugságból származik, a szándékos hazugságól meg a nem szándékosból is, amit csak sietségünkben, hebehurgyaságunkban követünk el.

Bármennyi a barátja is valakinek, mindig akad köztük egy-egy, aki a többinél kedvesebb.

Hazatérni... tudnom kellett volna, hogy sohasem lehet visszatérni. Már nem az vagyok, aki egykor voltam, ezért semmi sem olyan, amilyen volt.

Egy napon észrevettük, hogy hiányzik egy szó. Senki sem rabolta el tőlünk, nem is felejtettük el. Egyszerűen csak nem volt többé.

Keresed, aki magad vagy? Emlékeidet kutatod, amelyek nálam vannak? Közeledünk-e egymáshoz a végtelen tereken át, mint a csillagok, lépésről lépésre, képről képre? És mik leszünk azután? Vagy nem leszünk többé? Kioltjuk egymást kölcsönösen, mint az Igen és a Nem?

Az ember az marad, aki volt. A szabadság mindig csak jövő idejű. A múltban már nem lehet megtalálni. Senki sem választhat másik múltat magának. Mindennek, ami megtörténik, úgy kellett történnie, ahogy történt.

Mindenki egész élete során megy, anélkül, hogy a következő lépést ismerné, anélkül, hogy tudná, a következő lépésnél szilárd talajra lép-e vagy már a Semmibe botlik. Ez a világ olyan bizonytalan, hogy minden lépésünk: döntés.

Futunk a szabadság után, nem tehetünk másképpen, de a szabadság mindig előttünk jár egy lépéssel, mint a délibáb.

Ha valamiért lelkesedni tudsz, tedd meg, ha nem tudsz, akkor aludj. Muszáj valamiért lelkesednem, ezért próbálom meg mindig a legjobbat elképzelni, és azért aztán mindent elkövetni, ami csak lehetséges.