Mester Tamás

Van egy olyan érzésem, hogy ha az ember a másik felét keresi, akkor a kapcsolat hiányon alapul. Ezért azt hiszem, hogy teljessé kell válni egyedül, és aztán jön egy másik ember, aki esetleg szintén teljes - és akkor nem azért vagytok együtt, mert függtök egymástól, hanem "Miért ne?" alapon. Nézd meg a társkereső oldalakat - "keresem azt, aki boldoggá tenne", így nem lehet! Tedd magad boldoggá és aztán jön egy másik ember, akivel talán sikerül harmóniát találni.

A felelősség szó szerintem csak azt jelenti, hogy az ember meg tud felelni arra a kérdésre, hogy miért úgy él, ahogy.

Nekem olyan a meditáció, mint a napi fürdés. Azt, hogy az ember megmossa a testét, természetesnek veszi a társadalom, de fura módon azzal nem foglalkozunk, hogy megtisztítsuk az elménket a zajtól.

Árnyék fény nélkül Mondat szó nélkül Tenger víz nélkül Ennyi vagyok nélküled én!
Dallam hang nélkül Felhő szél nélkül Erdő fák nélkül Ez lettem nélküled én.

Szabadítsd fel a szíved és szállj, Érezd, hogy újra égni kell. A szavakon túl más szemmel látsz, Hogy nem gyengít félelem. Mert benned még ég az a tűz, De ha nincs miért meghalnod, Úgy miért élsz? Engedd el, ami nem kell!

Az ember hajlamos úgy kezelni ezt a három idősíkot - múltat, jelent és jövőt -, mintha egyenértékűek lennének, miközben az élet csak a jelenben tud megnyilvánulni, ezért igazán csak annak van értéke. A másik kettő csak gondolatok halmaza, mentális projekció.

Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, És nem hasonlít már múlt és jelen. Valami elmúlt, lassan felnőttem én.

Altass el, ringass, mint régen, Már értem a mesét, hogy jól csak a szíveddel látsz. De néha még a szív is téved.

Minden nap fáradt lánggal ég, nélküled. Egyedül meddig bírom még? Minden nap várom, hova sodor a szél, De úgysem hiszem el, Hogy igazán itt felejtettél. Amíg jót ígérsz, Te jót remélsz, Hát lépj ki álmomból, Ahol régen élsz!

Némán elkísérnéd felhőkön át, De az ég kapuját nem lépheted át.
Engedd el, mennie kell, Hiszen ő a földnél jobbat érdemel. Így jó, nem éred el, De átölel majd, ha jó leszel.

A szívedben érzed Hogy van még mért élned A tűz újra éled És újból megéget De nem kell, hogy félj Nem kell több szó Engedd, hogy fájjon Engedd, így jó A szíved újra érzed, hogy szabadon száll.

Ha elhúzódnék magamtól, hogy jobban hiányozzak nekem, felismerném azt, aki mindig is voltam, és örülnék, hogy szerethetem. De akarnám-e kétszer vagy százszor újra, csak a rácsodálkozás miatt? És teremtenék-e kettőt az egyből hét nap alatt? Legyen-e kezdet? Miért ne?

A szerelemben szó sincs kompromisszumról, ez inkább egyfajta kiteljesedés. Igen, a kapcsolat a "mi" megszületésével jön létre, ami az "én" feladásával jár, de ezt nem úgy éled meg, mintha kompromisszumot kötnél. Attól van egységélményed, hogy a másikban meglátod önmagad.