Marcus du Sautoy

1965. augusztus 26. — brit matematikus, az Oxfordi Egyetem matematika-professzora

A prímszámok a számtan atomjai.

99 pénzfeldobás sem segít abban, hogy kitaláljuk, mi adódik majd a 100.-ban.

A bizonyítás olyan, mint egy ösvény: egy jól ismert területről vezet el távoli csúcsokhoz a matematika tájain át.

A matematika piramishoz hasonlít, minden nemzedék építhet az előző nemzedékek eredményeire, s nem kell az építmény összeomlásától tartania. Ennek a tartósságnak a tudata teszi olyan szenvedélyessé a matematikusokat.

Korlátok között alkotni azért szép, mert az ember új irányokba kényszerül, és olyasmit is felfedez, amit korlátok nélkül sohasem fedezett volna fel.

Gyakran a pihenés, sőt esetleg maguk az álmok teszik szabaddá az agyat az ötletekkel való játékra, és ennek a játéknak a gyümölcsei mutatkoznak meg az agyban, ha az tudatosan végzi a dolgát.

A tudás és az előzetes várakozás néha a haladás kerékkötője lehet.

A matematika maga az átszellemültség, de a matematikus is ember: énje kívánja a kényeztetést. Semmi sem ösztönzi jobban az alkotókészséget, mint a halhatatlanság ígérete; azt pedig egy olyan tétellel lehet elnyerni, amelyik az ember nevét viseli.

Bár a matematikusok voltaképpen futók egy váltócsapatban, s az egyik nemzedék átadja a váltóbotot az utána jövőnek, mégiscsak mind vágyik a dicsőségre, és a dicsőség azé, aki átszakítja a célszalagot. A matematikai kutatás nem könnyű egyensúlyozás az évszázados vállalkozásokban való közös részvétel vágya és a halhatatlanság reménye között.

Meglepő vonása a matematikának, hogy politikai és történelmi határokon átívelve kapcsol össze embereket.

A matematika öröme nem kizárólag a végeredményből fakad. A matematikai krimiket nem pusztán azért olvassuk, mert megtudhatjuk végre, hogy ki volt a tettes. Annak örülünk, hogy a szemünk előtt zajlik az események felgöngyölítése egészen a végkifejletig.