Lukoviczki Réka

Rohadtul nem komfortos átlépni a korlátainkat, olyan, mintha az ember lábai alól kifutna a talaj. Megszűnik a stabilitás, megkérdőjeleződik sok, biztosnak hitt alapköve az életünknek. A semmiben lebegünk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk az az, hogy megtanulnunk önmagunkba kapaszkodni. Elfogadjuk, hogy most ez egy nehéz helyzet, elfogadjuk, hogy szenvedünk. Nem söpörjük a szőnyeg alá. Piszkosul fáj, de a szívünk mélyén már sejtjük, sőt, tudjuk, hogy ezek az instabil momentumok fognak minket eljuttatni a következő szinthez. Hiszen nincs fent lent nélkül.

Úgy érzem, az egész élet erről szól. Létrehozni, csalódni, változtatni, sírni, nevetni, adaptálódni, csalódni, változtatni, csalódni még százszor, és közben élvezni az utat, amin együtt haladunk.

Néha úgy gondoljuk, hogy amikor az élet kihívások elé állít minket, akkor egyúttal büntet is minket, mert letértünk a helyes útról. Ez szerintem egy nagy hülyeség. A probléma nem csapás, amit le kell győzni. A probléma értünk van, azért, hogy miközben elindulunk a megoldás felé vezető úton, megismerhessük saját magunkat, és rájöhessünk az értékeinkre.