Luigi Guarnieri

A történelem nevű regény elmeséléséhez jó adag kitalálás szükségeltetik.

Mindannyian az élet vendégei vagyunk, rövid időre - és az élet végeredményben csupán megszokás.

Az ember a művészet segítségével próbálja birtokba venni a világot és önmagát, a kép által, amelyet alkot róla.

A való élet sokkal rosszabbul van felépítve, mint egy jó regény.

A festészet is kombinatív művészet. Analogikus, metaforikus. Utalásokkal és jelképekkel teli, mint a pszichológia.

Az alkotói lendület a világ szemléléséből és az emlékezésből, a vízió valódiságából fakad, nem pedig az események egyszerű reprodukálásából.

Egy kép értéke (sőt, általánosságban egy műalkotás értéke) nem annyira esztétikai minőségében rejlik, mint inkább a márkában, amelyet hordoz, a címkében, amelyet ráragasztanak, a hírnévben, amely körüllengi.

Hitvány bűntársaikkal, a galériatulajdonosokkal együtt a kritikusok építik fel és rombolják le egy művész karrierjét: egy-egy festőt felemelnek és divatossá tesznek, miközben másik százat - akiknek a munkája semmivel sem rosszabb, mint a védenceiké - könyörtelenül megsemmisítenek.

Az úgynevezett nagy tudósok (...) nem is konyítanak a művészethez (...), és teljesen alkalmatlanok arra, hogy bármiféle használható szakvéleményt adjanak. És ami a leghihetetlenebb: ezek a kontárok bitorolják a döntés végtelen hatalmát, ők nyilvánítják ki, van-e egy műnek esztétikai értéke. Ezeknek az arrogáns, hazug képmutatóknak a nevetséges véleményétől függ a művészek sorsa.

A fiatalokat féken kell tartani, meg kell akadályozni, hogy romlott jellemük gyengesége valamiféle szerencsétlenséget okozzon. Ha nem lépünk közbe a lehető legkeményebben, az ifjak képesek pillanatok alatt romba dönteni a szülők nehéz munkával összekovácsolt terveit.

Az igazi művész első fontos feladata saját lelkének megerősítése.