Louise L. Hay
Amikor valamin nem tudjuk túltenni magunkat, ez rendszerint azért van, mert még mindig neheztelünk valakire.
Amikor kesergünk a múlt felett, átéljük annak emlékét, és kimaradunk a jelen valóságos élményeiből.
A bennünk lakozó gyermek olykor csak akkor képes megengesztelődni, ha már bosszút állt.
Sokkal könnyebb megbocsátanom, mint gondoltam. A megbocsátás gondtalanná és szabaddá tesz.
Szeretettel tekintek vissza a múltra, és kész vagyok a régi tapasztalatokból okulni. Nincs jó vagy rossz, helyes vagy helytelen. A múlt lezárult, végérvényesen. Számomra csak a jelen létezik.
Ha igaz, hogy a gondolataid formálják jövődet, szeretnéd, ha bekövetkezne, amit éppen gondoltál? (...) Tetten érni gondolatainkat olykor nehéz, hiszen gyorsan peregnek.
Ha boldogan szeretnénk élni, meg kell őriznünk optimizmusunkat. Ha sikereket akarunk elérni, hinnünk kell képességeinkben. Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet bennünket a gyűlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk.
Ha úgy határozunk, hogy magunkat tehetetlen áldozatnak, helyzetünket kilátástalannak tekintjük, a Világegyetem támogatni fog bennünket ebben az elképzelésünkben, és már el is vesztünk.
Az élet csak arra vár, hogy megnyíljunk csodái előtt, hogy érdemesnek érezzük magunkat mindarra a jóra, amelyet számunkra tartogat.
Biztonságos önmagamnak lennem.
Könnyedén engedem el a régit és örömmel fogadom az újat életemben.
Kész vagyok felhagyni az örökös kritikával.
Ha a gyermek az első esés után felhagyna a próbálkozással, sosem tanulna meg járni.
Ha igazán szeretjük önmagunkat, életünkben minden sikerülni fog.