Lisa Feldman Barrett

Azok az érzelmek, amiket látszólag észreveszünk másokban, valójában részben a saját fejünkből származnak. Ez igaz a tárgyalóteremben, igaz az osztályteremben, a hálószobában és a tanácsteremben.

Egyes érzések születésünktől megvannak az agyunkban. Ezek egyszerű, a test fiziológiájából adódó érzelmek. Így amikor megszületünk, képesek vagyunk nyugalmat és izgatottságot, lelkesedést, kényelmet, kényelmetlenséget érezni. Ám ezek az egyszerű érzések nem érzelmek. Ezek valójában végigkísérik életünk minden éber pillanatát. Egyszerű összefoglalásai annak, hogy mi zajlik testünkben, egyfajta barométerek. De elnagyoltak, nekünk pedig fontosak a részletek a következő lépés eldöntéséhez. Mit kezdjünk ezekkel az érzésekkel? És hogyan állítja elő agyunk az ehhez szükséges részletet? Ehhez kellenek az előrejelzések. Ezek összekötik az egyszerű érzéseinket okozó testérzeteinket azzal, ami a környezetünkben történik, így tudjuk, mit kell tennünk. És előfordul, hogy agyunk érzelmeket épít fel.

Az épp velünk történő érzelmeket valójában mi magunk hozzuk létre. Nem vagyunk agyunk ősi részeibe égetett rejtélyes áramkörök szeszélyeire bízva. Sokkal több hatalmunk van érzelmeink fölött, mint hinnénk. Nem állítom, hogy elég egy csettintés, és úgy váltogathatjuk érzelmeinket, akár a ruhadarabjainkat, de agyunk úgy van huzalozva, hogy ha az agy érzelemkeltéshez használt alkotóelemeit kicseréljük, akkor teljes érzelmi életünket átalakíthatjuk. Ha tehát már ma kicseréljük ezeket másra, akkor azt tanítjuk meg agyunknak, hogy holnaptól már másképp jósoljon. Ezt én úgy hívom, hogy saját tapasztalataink építészei lehetünk.

Jobban tudunk uralkodni érzelmeink fölött, mintsem képzeljük, és megvan bennünk a képesség arra, hogy lecsillapítsuk érzelmi szenvedésünk erejét, és ennek hatását az életünkre úgy, hogy megtanuljuk másképp felépíteni a tapasztalatainkat. (...) De figyelmeztetnem kell önöket, most jön az apró betűs rész, mert a nagyobb önuralom nagyobb felelősséget is jelent. Ha nem vagyunk kiszolgáltatva titkos áramköröknek, melyek valahol az agyunk mélyén rejtőznek, és automatikusan működésbe lépnek, akkor ki a felelős? Ki a felelős a rossz viselkedésünkért? Mi magunk. Nem az érzelmeink miatt vagyunk vétkesek, hanem mert a tetteink és a tapasztalatok, amiket ma szerzünk, agyunk holnapi előrejelzéseivé válnak. Van úgy, hogy nem azért vagyunk felelősek, amivel vádolnak minket, hanem mert mi vagyunk az egyetlenek, akik megváltoztathatjuk az érzelmeinket.

Az érzelmek találgatások. Olyan sejtések, amiket az agyunk alkot, amikor agysejtek milliárdjai működnek együtt, és több hatalmunk van e sejtelmek fölött, mintsem gondolnánk.

Az agyunk nem a világra reagál, hanem a múltbéli tapasztalatok felhasználásával előrejelzi és felépíti a világ élményét.