Leonardo da Vinci
A tudatlanság vakká tesz. Ó, nyomorult halandó, nyisd ki a szemed!
Aki a gonoszságot nem bünteti, az gonoszságra buzdít.
A becsvágyóknak, akik sosem elégszenek meg az élet áldásával és a világ szépségeivel, az a kényszerű büntetésük, hogy sosem érthetik meg az életet és érzéketlenek maradnak a mindenség javaival és szépségével szemben.
Rosszul teszed, ha dicsérsz olyan dolgot, amit nem értesz igazán, de még rosszabbul azt, hogyha szidod.
A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, melyből végtelen erő keletkezik.
A legnagyobb és egyben legkisebb uralom az önuralom.
Mások halála teszi lehetővé, hogy éljünk.
Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!
A természetben egyetlen működés sem ok nélkül való; értsd meg az okot, és nem lesz szükséged a tapasztalatra.
Ha a szeretett lény alacsonyrendű, a szerető is lealacsonyul.
A természet nem szegi meg a törvényét.
Minden mindenből ered, és minden mindenné válik.
Semmit sem gyűlölhetünk vagy szerethetünk addig, amíg meg nem értettük.
Ahol több az érzés, több a szenvedés is.