Kálvin János

Soha nincs olyan nyomorult idő, hogy az ember becsületes ne lehetne.

A józanul ítélők előtt mindig bizonyos lesz, hogy az emberi lélekbe bele van vésve az istenség érzete, melyet kitörölni sohasem lehet. Sőt hogy az istenség létezéséről táplált meggyőződés mindenkivel vele születik és mintegy a velőkbe van rejtve, bőséges bizonyíték erre éppen az istentelenek makacssága, akik bármennyire tusakodjanak is, mégsem tudják megszabadítani magukat az Isten félelmétől... Mert a világ, (...) amennyire tőle függ, igyekszik az Istennek minden benne levő ismeretét kiirtani s imádását mindenképpen megrontani. Csak azt állítom, hogy midőn az ostoba megátalkodottság, melyet az istentelenek az Isten megvetése céljából magukra erőltetnek, lelkükben sorvadoz: él és lépten-nyomon előtör az istenségek érzete, melyet oly igen óhajtanak magukból kioltani. Ezekből világos, hogy Isten ismerete nem oly tudás, melyet csak az iskolában tanulunk, hanem oly ismeret, mely anyánk méhétől fogva mindig velünk van.

Nincs oly barbár nemzet, nincs oly elvadult nép, melyben ne lakoznék az a meggyőződés, hogy van Isten.

Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója.

Végtelen nagy számmal vannak úgy a földön, mint az égen azok a bizonyítékok, melyek Isten csodálatos bölcsességéről szólanak; és pedig nemcsak azok a burkoltabb bizonyítékok, amelyeknek alaposabb megfigyelésére vannak rendelve a csillagászattan, orvostan és az egész fizika, hanem amelyek bármely műveletlen ember előtt akaratlanul is feltűnnek, úgy hogy szemeiket sem nyithatják fel a nélkül, hogy ne kényszerüljenek azok tanúi lenni.

Bárhová veti is az ember tekintetét, nincs a világon oly parányi hely, melyen dicsőségének legalább valami kis szikráját ne látnók ragyogni. S nem tudjuk a világ messze terjedő, szép és dicső alkotmányát úgy vizsgálni, hogy a megmérhetetlen erejű fényesség egészen el ne kábítson bennünket. Ezért a Zsidókhoz írt levél szerzője találóan nevezi a világot a láthatatlan dolgok nézőhelyének, mivel e világ szép rendje számunkra tükör, melyben az egyébként láthatatlan Istent meglátjuk.

Akiknek Isten az Atyjuk, azoknak az Egyház az anyjuk.

A lelkiismeret-furdalás az élő lélek pokla.