José Saramago

Az üzleti élet bővelkedik a kelepcékben és a tévutakban, egy igazi varázsládika, teli váratlanabbnál váratlanabb meglepetésekkel, az embernek mindig résen kell lennie, számítóan és alattomosan kell viselkednie, de úgy, hogy az ügyfél észre ne vegye a kifinomult mesterkedést.

Az óvatosság csak arra jó, hogy elnapoljuk az elkerülhetetlent.

Nem tudja az ifjú, mit tehet meg, de az öreg sem teheti azt, amit tud.

Vannak pillanatok az életben, amikor be kell csukódnia egy ajtónak ahhoz, hogy az ég megnyílhasson.

Minél nagyobb az ékesszólás az érzelmek terén, annál kisebb rész jut az igazságnak.

Ha minden cselekedetünknek valamennyi következményét előre láthatnánk, és komolyan elgondolkozhatnánk először a közvetlen, majd a valószínű, majd a lehetséges, majd az elképzelhető következményeken, soha többé el nem mozdulnánk onnan, ahová az első gondolat odaszegezett.

Tudjuk, hogy a találkozás igazi értelmét a keresés adja meg, és sokat kell ahhoz gyalogolni, hogy elérjük, ami egészen közel van.

Föltehetően van a fejemben és biztosan minden ember fejében is egy olyan önálló gondolat, amely más gondolatok együttműködése nélkül dönt, amelyet azóta ismerünk, amióta önmagunkat ismerjük, amellyel bizalmasan tegező viszonyban vagyunk, amely hagyja, hogy mi vezessük, és közben elvisz oda, ahová úgy hisszük, hogy tudatosan el akarunk menni.

Nem tud mindent az ember, sosem fog mindent tudni, de olykor képesek vagyunk azt hinni, hogy igen, talán mert abban a pillanatban nem fér több a lelkünkbe, tudatunkba, elménkbe, abba, hívjuk bárminek, ami apránként többé-kevésbé emberré tesz.

Csak a halál biztos, de a napja még annak sem.

Vannak pillanatok, amikor legjobb, ha az ember megelégszik azzal, amije van, nehogy mindent elveszítsen.

Bármi elől elmenekülhetünk, csak magunktól nem.

Rossz minden férfi, csak abban különböznek, hogy mind másképpen rossz.

Kevésnek tetszik, és sok, ha nem túlságosan is az. Szérűre megy a hangya, és megfogja egy kalász szakállát. Onnan a hangyabolyig tíz méter a távolság, húsz emberi lépésnél kevesebb. Ám aki a szakállat viszi, s ezt az utat bejárja, az a hangya, nem pedig az ember.

Íme a legnagyobb bölcsesség, nem tulajdonítani fontosságot annak, amit az ég küld, esőnek vagy napnak, hacsak nincs túl sok belőle, sőt még olyankor sem, hiszen egy vízözön se volt elegendő minden embert vízbe fullasztani, s az aszály sem olyan nagy sosem, hogy meg ne menekülne egy fűszál.