Jens Johler

A világerők harca, amely a kezdetektől a világ végezetéig foglalkoztatja az emberiséget, a jó és a gonosz, a fent és a lent, a menny és a pokol, a szellem és az anyag, a tisztaság és a bűn harca, ez az örök párbaj, a zene szívében manifesztálódik, hogyan is lehetne másképp, mint hogy a fundamentumában és origójában: a hangolásban mutatkozzék meg.

Ügyeljen mindig a környezetére! A fa sem él meg a sivatagban, víz kell neki, a víz az élet! Ügyeljen mindig arra, hogy magafajtákkal érintkezzen, és ne a kisszerű emberekkel, az alacsony szellemekkel, mert azok csak megnyomorítják!

Ez a valódi musicus feladata: összhangzásba hozni a hangszerek harmóniáját a szellemével és a lélekével a célból, hogy a szellem és a lélek harmóniája összecsengjen a kozmosz harmóniájával.

A világbölcselet útja a természet dallamának lejegyzése, és nem azért, hogy utána uralhassuk a természetet, hanem hogy szolgáljuk őt, és nem kényszerrel, hanem utánzással.

Tud-e jól szólni a zene, ha nem igaz? (...) Vajon az igazság és a szépség nem elválaszthatatlan édestestvérek-e? Csak az igaz a szép, csak a szép az igaz, nem így van?

Akit kínoznak, mindent bevall, amit kínzói követelnek tőle, de az igazságra nem derül fény.