Eötvös Károly

A romnak van szépsége. Tetőtlen falak, merész oszlopok, düledék kövek, mohos üregek, egykori ajtók és ablakok óriás nyílásai, vihar süvöltése a nyílásokon, forgószél tánca a falromok között, vércsebagoly a falak odúiban, vadvirágok hervadt bokrai az ormokon. Mindenütt az elmúlás, és mégis élet mindenütt. Emlékek a múltról, szájról szájra szálló hagyományok az embereknél, képzelet és andalgó érzések széppé teszik a puszta várat.

Színész vagy képviselő: egyre megy. Minden korszak egyféle módon teremti az egyiket úgy, mint a másikat.

A tisztán szerető női szívnek kötelessége a féltékenység. Abban a női szívben, amely nem féltékeny, egy csomó közöny is lakik.

Egyenes fejállás, büszke mell, nyalka lépés, összehangzó bokázás, egyik kar a csípőn, másik kar a süveg körül vagy a lány derekán, sarkantyúnak pengő összeverődése, komoly arc és kemény tekintet: ezekből áll az igazi magyar férfitánc. Van benne andalgó, van benne kopogó, de mindig ott kell lenni a férfierőnek, fenségnek és méltóságnak. Nem könyörög és nem mulattat, nem ugrál és ledérkedik a magyar legény, amikor táncol. Hanem hódít.

Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Puszták, kopárak, legelőnek is soványak, se szőlő, se erdő, se hajlék oldalukon. De alkatuk csodálatos; egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg Badacsony mellett az ifjú sziklakúpok.

Az ész gyakran még alszik, mikor a szív már mindent tud, mindent látott, mindent érez.

Egyszer láttalak életemben, de mintha mindig ismertelek volna, amióta élek. Úgy érzem, mintha a szívemhez nőttél volna.

Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Valami önkéntelen kiáltás jött ajakamra. Azután néztem, néztem, mereven néztem. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet, kimondhatatlan érzés ragadta el. Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, útszéli sorfák, patakok, csatornák, magas bércek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szent Györgynek és Badacsonynak komoly fensége, s az a Balaton mintha rám nevetne, s az a nádas mintha nekem súgna-búgna, s a látásnak messze határán égnek, földnek, Bakonynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása, s mindez egymást kerülve, váltogatva, kergetve, egymással összejátszva s a hátam mögött nyugvó nap arany sugarával ragyogón fölékesítve: íme, ez a kép rohanta meg lelkemet. A jelennek minden élettünete, sok százados múltnak minden árnya, természetnek ősalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt, egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak?

Harminchat falunak harangszavát hozza el hozzám a mély csöndben a lengedező keleti szellő. Áhítat, fohász, imádság lepi meg a lelket. (...) Hozzám isten szerelmének dala zeng a harangok szavában. Ahol állok: Szent György hegye elzárja előlem Csobánc várának és Hegyesd várának omladékait, de a harangok szavában s a nyugvó nap visszavert fényében én azokat is érzem.

Ott áll Szent György hegye. Néma méltósággal, fenséges nyugalommal. Ez is kúp. Ez is tűzhányó volt millió év előtt. Hatalmas vállain duzzadnak az izmok. Minden izomduzzadás óriási sziklagombolyag. Az egész hegy mégis kerek, valami csodálatos szerszámmal simára, gömbölyűre faragta az alkotás. Nem is hegy ez, hanem dombormű.

A Lesence-völgynek és Szigligeti öbölnek nyugati oldala leírhatatlan. Száz költőnek száz dala se tudja szépségeit elszámlálni. Hacsak festő és szobrász nem jön segítségére. És még az se elég. Lélek kell ide, mely érezni tud és rajongani, s minden ízében magyar.

Furcsa dolog a káromkodás, ha komolyan megy. A test is kiizzadja az ártalmas nedveket, a lélek is kiizzadja az ártalmas indulatokat. A léleknek ez az izzadása a káromkodás. Közel áll az átokhoz, de mégse az. A hajdankor nagy népei tudtak átkozni, de nem tudtak káromkodni. Homér látta vak szemével az átok istenét, s nőalaknak látta. A káromkodás őelőtte bizonyára férfialakú isten lett volna. Az egyház is százféle átkot ismer, de káromkodást nem ismer. Az átok egyházi intézmény, a káromkodás vétek. A pokol és a tisztítótűz is átok. Akiket Dante itt talált, azoknak csak jajgatását és fogcsikorgatását hallotta. Aki csak jajgatni és fogcsikorgatni tud: annak irtóztató büntetés a pokol. A magyar ember nemigen fél a pokoltól, mert ő ott is huszárosan kikáromkodja magát, s tudja, hogy ezáltal nagyot könnyít lelkén. Az ördög, ha káromkodni tudna, nem vinne el annyi embert. Mert akit jól összeszidna: annak aztán békét hagyna. Csúnya dolog a káromkodás, de íme, haszna is van.

Minden ember önmagáért van. Minden élet annyit ér, amennyit önmagának ér. Bolond ember az, aki nem örül, mikor örülhet, s akkor is búsul, mikor nem kénytelen vele.

Két hatalmas ellensége van mindenféle bacilusnak. Az egyik a napfény, a másik a jóízű nevetés.

Igazán nevetni: ez a legtökéletesebb szépítőszer.