Donatien Alphonse Francois de Sade
1740. június 2. — 1814. december 2. ismertebb nevén Sade márki, francia író és arisztokrata
Ha a természet szándéka szerint az embernek szemérmesnek kellett volna lennie, akkor nyilvánvalóan nem mezítelenül jöttünk volna a világra.
Az a szép, ha látjuk, hogy valakinek valamije nincs, ami pedig nekünk megvan, s ettől szenved; akkor mondhatjuk el: lám, én szerencsésebb vagyok, mint ő. Ugyanaz az eset, mint az egészségnél: csak akkor ismerjük fel értékét, ha betegek vagyunk.
Nincs bátorítóbb, mint a büntetlen bűn.
Hihetetlen, hogy a szórakozásában, képességeiben amúgy is behatárolt ember mennyire igyekszik még szűkebbre vonni léte határait az ócska előítéleteivel.
Nem az élvezetben áll a boldogság, hanem a vágyban, a vágy útjában álló akadályok elsöprésében.
El se lehet képzelni, uraim, mi mindenre vetemednek a férfiak, ha elragadja őket, a képzelet tüze.
Nincs még egy hely, ahol olyan gyorsan menne a munka, mint az alsóbb fokú törvényszékeken, csupa idióta ül ott, agyalágyult paragrafuscsavarók vagy eszelős vademberek, akik tudják, hogy náluk avatottabbak majd úgyis kijavítják baklövéseiket, ezért aztán nem sokat teketóriáznak.
Hiszem, hogy ha volna Isten, kevesebb rossz volna a földön, hiszem, hogy ha a rossz jelen van a földön, akkor e felfordulás vagy Istentől ered, vagy Isten nem tudja meggátolni; márpedig nem félek olyan istentől, aki vagy gyenge vagy gonosz, szemébe nevetek, kacagom ostorát.
A törvények (...) fabatkát sem érnek a gonosztevőkkel szemben, a hatalmasokig nem ér el a kezük, a szerencsések kibújnak alóluk, a szerencsétlenek pedig, akiknek úgysincs semmijük, nem ijednek meg a pallostól.
Legelőször is azt kell górcső alá venni, amit az emberek bűnnek neveznek, be kell látni, hogy csak nemzeti törvényeik és erkölcseik megsértését illetik ezzel a névvel, hogy amit Franciaországban bűnnek tartanak, alig száz mérfölddel arrébb már nem számít annak, hogy nincs oly cselekedet, mit az egész földön egyetemesen bűnnek tekintenének, s ily módon alapjában véve semmi sem érdemli meg, hogy józan ésszel bűnnek nevezzék, mert minden csak nézőpont és földrajz kérdése.
Az embert csak azért furdalja a lelkiismeret, amit nem szokott csinálni. Kövessétek el újra és újra, amitől a lelkiismeretetek háborog, s megnyugszik majd hamar.
A törvények hiába próbálják visszaállítani a rendet, s újra erényessé tenni az embereket, mert a törvények fogyatékosabbak és gyöngébbek, hogysem új utat vágjanak, legfeljebb ideig-óráig téríthetik le az embereket a járt útról.
Az emberek közt az a gyenge, aki szegény, s ha könnyítünk sorsán, a fennálló rendet rúgjuk fel, a természettel kerülünk szembe, felborítjuk azt a kényes egyensúlyt, mely végtelenül finom rendszerének alapja. A társadalom szekerét a végzetes egyenlőség irányába tolnánk, nemtörődömségre, semmittevésre ösztönöznénk a szegényt, arra tanítanánk, hogy lopja meg a gazdagot, ha az netán nem volna hajlandó adakozni, s mindezt azzal érnénk el, hogy hozzászoktatnánk a munka nélkül szerzett jövedelemhez.