Aszlányi Károly

Az élet vetés, nem pedig aratás.

Nagyon szomorú voltam; olyan szomorúság ez, amely nagyon mélyről jön, kiszámíthatatlanul. Megszállja az embert, átveszi a parancsnokságot a gondolatai felett. Meglassítja lépteit, fátyolossá teszi tekintetét. Talán már nem hosszú az élet - mondja a Szomorúság, és körüljár, mint egy csavargó, alattomosan.

Mióta élek, hintázik velem Két bájos és komisz iker: Bukás és Siker.

A kísértések egy nő életében (...), a világegyetem hódolata és semmi más.

Két ember nem szeretheti egymást egyszerre, egyformán, egyidejűleg.

Régen azt hitték, hogy ledér nők néznek kihívóan. Tévedés. Ledér nők behívóan néznek.

Az a politikus, aki nem vallja be a balsikereit: megtéveszti az utánakövetkezőket. Kevés olyan jellemű ember van, aki leleplezi önmagát, hogy mások tisztába jöjjenek a veszéllyel.

A szomorúság kerget maga előtt. Három ilyen este volt az életemben. Mindegyik váratlanul jött, és szomorúsággal vert meg; könnyben és holdfényben mosott. Az ember igazán nagy és tiszta csak igazán egyedül lehet. Minden, amihez mások is kellenek, mulandó. Szerelem, gazdagság, hatalom.

Szerettelek, és mégsem hittem, hogy viszontszeretsz, s hogy ez a végcél: hát szerettelek, de nem akartad, vagy akartalak, de nem szerettél.

Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene!

- Remélem, nem tartja udvariatlanságnak, ha megállapítom: maga az ismeretségünk első félórájában annyit hazudott, hogy az egy hosszú házaséletre elég lenne. (...) - Minden férfinak ez a baja. Olyankor és olyasmit kérdez, amikor és amire hazudni kell.

A szerelem különböző emberek közötti olyan törekvés, amely a különbségek kiegyenlítésére törekszik. Ezért mint törekvés, átmenetileg harmonikus lelkiállapotot eredményez, célját tekintve azonban reménytelen.

Csókoltam, míg karcsú, izmos dereka bőszülten igyekezett szabadulni karjaimból: akkor rúgott, karmolt és szidott, de ez már nem volt szidás; a szerelem egytagú szavakból álló, fülledt, ősi nyelve volt. A világ legelső szavai. Szidást, könyörgést, biztatást jelentenek. Vágyat és elcsukló örömet. És megint vágyat. És megint örömet. És bánatot.

A romantika a félreértések művészete. A kétértelműség tudománya. Amely életcélt csinált a boldogtalanságból.

A hiúság a nők testi és lelki konstitúciójából könnyebben következik, gyakori eset tehát, hogy a férfi az, aki beleszeret a nőbe s a nő hiúsága reagál, ezt nevezik viszontszerelemnek. Ez természetesen addig tart csupán, amíg a hiúsági inger fennáll. (...) Mindez éppen nem bizonyít a kölcsönös szerelem elméleti lehetősége mellett. Minden ember egy másik emberre vágyik, arra, aki testi és lelki adottságainak legjobban megfelel. És félreértik ezt a vágyat azok, akik viszontszeretnek valakit. Ők a hiúságuk áldozatai.