Idézetek az ateizmusról
Mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri.
Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle.
Nem hiszek az egyén halhatatlanságában, és az etikát kizárólag emberi ügynek tartom, ami fölött nem áll emberfeletti hatalom.
Az emberarcú Isten-elmélet idegen számomra, és még naivnak is tartható.
Ami Istent illeti, az én állásfoglalásom agnosztikus. Meggyőződésem szerint az erkölcsi alapelvek elsődleges fontosságának biztos tudata, ami által az élet jobb és nemesebb, nem igényel egy törvényhozót, főleg nem olyat, aki jutalmazásra vagy büntetésre alapozza törvényeit.
Meglehet, Jézusnál nagyobb dolgokat is véghez tudunk vinni, mert a Bibliában róla írottak költőien kiszínezettek.
Minél inkább fejlődik az emberiség vallásos világképe, annál inkább úgy tűnik, hogy az őszinte vallásosság nem az élettől, haláltól való félelemben, a vak hitben rejlik, hanem abban a törekvésben, hogy racionális ismereteket szerezzünk.
A vallásos ember őszinte abban az értelemben, hogy nem kételkedik az olyan emberfeletti tárgyak és célok létében és jelentőségében, amelyek nem feltételeznek ésszerű alapokat, de nem is alkalmasak rá.
A kutatót az egyetemes érvelés érzése tartja hatalmában. Vallásos érzülete a természeti törvények harmóniájának elbűvölő csodálatában ölt formát, ami egy olyan felsőbbrendű intelligenciát tükröz, melyhez képest az emberiség módszeres gondolkodása és tettei teljesen jelentéktelenek. Ez kétségtelenül hasonlít ahhoz, ami minden érában a vallásos lángelméket hatalmában tartotta.
Nem tudok elképzelni egy olyan Istent, aki jutalmazza és bünteti teremtményeit, vagy olyan akarata van, amilyent mi tapasztalunk magunkban. Nem tudok, és nem is akarok elfogadni egy személyt, aki túléli fizikai halálát; vagy hagyni, hogy a félelemtől, vagy abszurd egoizmustól gyenge lelkek dédelgessenek ilyen gondolatokat.
Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes működéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerű oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (...) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerűségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.
Az "igazságért"! - "A kereszténység igazsága mellett szól a keresztények erényes életmódja, állhatatosságuk a szenvedésben, a szilárd hit, és mindenek előtt a sokasodás és a fejlődés minden baj ellenére" -, így beszéltek ti még ma is! Szánalmas ez! Tanuljátok hát meg, hogy mindez nem szól az igazság mellett, és az igazság ellen sem, hogy az igazságot másként bizonyítják, mint a szavahihetőséget, és az utóbbi egyáltalán nem érv az előbbi mellett!
A lehangoltak gyógyszere. - Már Pál is úgy vélekedett, hogy áldozatra van szükség annak érdekében, hogy Istennek a bűn miatti mélységes lehangoltsága megszűnjön: és a keresztények azóta nem szűntek önmaguk fölötti rosszkedvüket egy áldozaton kitölteni -, legyen ez a "világ", a "történelem", az érzelem, mások öröme vagy békés nyugalma, valami jónak mindenképpen meg kell halnia az ő bűneikért (ha csupán in effigie is)!
Materialisták és ateisták vagyunk, és a tényekben dicsőülünk.
Mikhail Aleksandrovich Bakunin
A teológia az isteni hazugság tudománya.
Facebook
Pinterest