Vidék
Vidéken huszonnégy órája van minden napnak, némelyiknek több is... karácsonytól húsvétig pedig egész örökkévalóság...
A vidék nem önérték: ha összességében az emberek szívesebben élnek nagyvárosokban, akkor ez így jó. Ha értéknek gondoljuk a szép kisvárosokat és a hazai epret, akkor ezt leginkább a pénztárcánkkal mutassuk meg, és ne mástól várjuk, hogy cselekedjen.
Az idevalósi emberek (...) sokkal komolyabban, sokkal mélyebben élnek, s nem annyira a felszínen, a változatosságban s a léha külsőségekben, mint a városiak. Itt el tudnék képzelni egy egész életre szóló szerelmet is; mindmáig meg voltam győződve, hogy a szerelem egy évig sem tarthat. Ezek az emberek olyasvalakihez hasonlítanak, aki előtt csak egy tál étel áll: ennek fog neki minden étvágyával, s el is fogyasztja becsülettel; a városiak helyzete pedig olyan, mint azé, akinek egy francia szakács készítette ebédet szolgálnak fel. Élvezete talán éppoly nagy lesz, mint azé, aki egy tál ételt fogyaszt, de az egyes fogásokat, külön-külön, nem fogja túl nagyra becsülni.
Hozzászokott a vidékhez, belesüppedt - és még a szerelemben is valami gyászos édességet talált, valami altató varázst.
Ha majd nyugdíjba vonulok, vidékre költözöm, a falu legvégére. Lovat, kecskét, kutyát, macskát, oxigént fogok tartani.
Tulajdonképpen nagyon bírom a vidéki életet, csak ne kezdődne olyan hátborzongatóan korán.
A vidéki környezet sok segítséget nyújt a dolgok nyugodt szemlélésére, a természeti környezet közvetlen megfigyelésére.
Életemnek mind a huszonnégy évét nagyvárosban éltem le, és azt hittem, a hóvihar csak a regényekben süvölt. De nem: süvölt az igazából.
Facebook
Pinterest