Teljes élet
Az emberi élet bombabiztos törvénye: ahhoz, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a dolgokat használni és az embereket szeretni, nem pedig a dolgokat szeretni és az embereket használni.
Lelke mélyén mindenki érzi, hogy akkor élt teljes életet, ha úgy gondolhat magára, mint akinek az élete nem volt hiábavaló. Hogy ezt a helyet, ezt a bolygót, amelyikben éltem, jobbként hagyom el, mint amikor ideérkeztem. Hogy valakinek az életét mélységesen megérintette az én létezésem. Ezt mindannyian szeretnénk. Ennek semmi köze az életkorodhoz vagy önmagad megtalálásához. Bárki is lennél, bármennyi idős, csak egy gondolat választ el attól, hogy megváltoztasd az életed.
Ha olyan balesetet szenvedek, amely az életembe kerülhet, azt remélem, hogy gyorsan és azonnal történik majd. Nem akarok tolószékbe kerülni. Ha élek, teljes életet akarok élni, teljesen átélve mindent, mert intenzív ember vagyok.
A szerencse azé lesz, akinek erős a keze. De az élet teljességéhez ez kevés. Szeretnünk kell egymást, a testvért is, nemcsak önmagunkat.
Az élet teljes és egész volta egyensúlyt követel a boldogság és a szenvedés között. Mivel a szenvedés felettébb kényelmetlen, ezért az ember természetesen húzódozik attól, hogy tudomásul vegye, mennyi szorongásra és gondra teremtetett az ember. Ezért folyvást csitítgatjuk magunkat a javulás ígéretével vagy a minden bizonnyal beköszöntő boldogság reményével, nem gondolva arra, hogy a boldogság is meg van mérgezve, ha még nem ittuk ki a szenvedés poharát.
Az élet teljességét nem években mérik, hanem örömben. Kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak.
Az élet teljességéhez s a lelki fejlődéshez a bánat és a megpróbáltatás is hozzátartozik, bár ezt csak olyankor ismerjük el, ha egyik sem fenyeget bennünket.