Sikertelen fogyókúra
A fogyókúrák örök problémája ez: kézzelfoghatóbb cél kitűzni azt, hogy 10 kilót leadok, mint azt, hogy megtartsam a súlyomat. A fogyás egy izgalmas kaland, képesek vagyunk erőfeszítésekre és lemondásra. De karcsúnak maradni? Abban semmi látványos és izgalmas nincsen, csak minden nap egy újabb lemondás, és különösebben senki nem is értékeli. A különbség olyasmi, mint a hegymászás és a serpák munkája. A hegymászók évekig edzenek, készülnek, hogy egyszer feljussanak a magas hegycsúcsra. Ha felérnek, a világ ünnepli őket. De akik nap mint nap kísérgetik az újabb és újabb csúcshódítókat, azokat senki nem ismeri. Ők a serpák. Nekik ez hétköznapi munka.
A lefogyás legnagyobb akadálya maga a fogyókúra. Magában a szóban benne van, miért van kudarcra ítélve a próbálkozás: az emberek kúraszerűen akarják egy olyan problémára alkalmazni, amit gyökerestől kellene megváltoztatni.
Az emberek többségében egyszerűen nincs akkora lelkierő, hogy az asztalra odakészített, frissen sült süteményt látva azt ismételgesse: "Nem eszem sütit, nem eszem sütit, nem eszem sütit", és tényleg ne is egyen. A "nemből" meglehetősen gyorsan "talán", majd végül "igen" lesz.
Bármilyen diéta, amely az igazán kedvelt ételek elhagyásán alapul, csak ideiglenesen működhet. Mindaz az étel, amit nem eszünk meg, kísérteni fog. Amint a diéta véget ér - akár azért, mert feladjuk, akár, mert pillanatnyi sikert értünk el -, kétszer akkora hévvel vetjük magunkat kedvenc ételeinkre. Amekkora áldozatot hoztunk, annyit pótolunk be.
A fogyókúra újrakezdését folyamatosan halogatja az ember. Van egy olyan fázis, hogy ezt még le lehet farigcsálni. Aztán jönnek a különböző fázisok, mint a gyásznál. "Egy kicsit most elengedtem, de ennyi nekem még jár." Aztán látod, hogy ismét feljött pár kiló. Végül van egy holtpont, amikor már kvázi majdnem hogy megbékélsz ezzel. Hogy ez van. Valószínűleg az Úr, a világ úgy akarta, hogy én dagadt legyek. És nem fogok szenvedni egész életemben. És akkor visszajön a többi is.
Az ember úgy fogja a leadott kis súlyát, mint valami becses kincset. Annyira fél, hogy ez a kis boldogság már nem lesz az övé. Elveszik, elragadják tőle a csúnya, gonosz karok, a zsírkarok. Belenézek a tükörbe, és elszörnyedek. Próbálom tudatosan kikerülni a tükröket. Nem szabad magadat nagyon elszomorítani. Ha magadat már valahogy másképp képzeled el, vagy az utolsó kép a fejedben kettő hónappal ezelőtti, olyan, ami jól volt megvilágítva, be voltál púderezve, jó ruha volt rajtad, jól be volt lőve a hajad, akkor egy szörcsögő tokás, fénylő homlokú, golyófejű embert látni a tükörben nagyon kiábrándító tud lenni.
A súly leadása, megtartása olyan, mint a hazugság meg az igazság. Egy okos ember mondta. Ha igazat mondtál, akkor arra nem kell emlékezned. Csak a hazug ember kontrollálja, hogy mit mondott. Mit mondhattam ekkor ennek meg annak? Kicsit erre hasonlít ez. Az őszintén evő leveszi a polcról, ami megtetszik neki, és megeszi. A hazug evőnek, a fogyókúrázónak meg egyszerűen mindig le kell futtatnia a szoftvert, hogy mit ehet és mit nem ehet meg. Ez folyamatos harc.
Facebook
Pinterest