Rossz közérzet
Olyan világban, amit a véletlen, vagy a megfejthetetlen balsors irányít, nem lehet jó közérzettel élni. Teljesen mindegy, hogy "hívő" vagy "ateista", ha valaki azt tapasztalja, hogy Isten irracionálisan cselekszik, éppolyan nyugtalanító, mintha ugyanezt az öntudatlan anyag, vagy a "természet" műveli vele.
Már a panasz, a panaszkodás is kölcsönözhet némi bájt az életnek, így könnyebben elviselhető: minden panaszban van egy szemernyi bosszú, az ember silány közérzetét, bizonyos körülmények közt akár silányságát mint igazságtalanságot, mint meg nem engedett előjogot szemére vetheti azoknak, akik mások, mint ő.
Tudom, hogy moslék a világ, de ne loccsantsák minden nap többször a tányéromba. Önállóan is el tudom látni magam rossz közérzettel.
A rossz közérzethez és a harag, szomorúság vagy sóvárgás érzéséhez hozzáadódik a tehetetlenség kényelmetlensége. Ezért aztán gyakran, hogy "elmúljon", nincs más eszközünk, mint hogy valaki ellen forduljunk, legyen az apa, anya, iskola, barátok, barátnők, kollégák, vevők, a szakma, az állam, a környezetszennyezés, a válság. Miután se nem értjük, se nem uraljuk belső énünket, találunk magunkon kívül felelőst, aki bűnbakja lesz a szenvedésünknek.
Mindnyájan veszélyessé válunk, ha életerőnknek nincs lehetősége kifejeződni, ha rossz közérzetünket nincs lehetőségünk megosztani, és nincs, aki megértse. Az erőszak a visszafojtott élet bombája.
Aki az önismeret útjára lépett, sohasem okolja a másikat a saját rossz közérzetéért. Ha valaki például kihozza a sodrából, nem fogja gyűlölni ezért, hanem megkérdi magától: - Miért vagyok én kihozható a sodromból? És ha diktatúrában él: - Miért vagyok én elaljasítható?
Facebook
Pinterest