Rajz
Egy-egy vonalban ott a későbbi cizellált látvány, egy-egy színben a logikai ugrások, a mozgó és lüktető érzelmek! A vázlatra azt mondjuk: elnagyolt. Holott legtöbbször az odavetett részletek árulkodóbbak mindennél. Mint mikor egy váratlan gesztus felfedi az egész személyiséget. Kapszulába zárt univerzum a vázlat, amiből később kibomolhat az egész. A vázlat maga a fellángolás.
A rajz nem akkor keletkezik, amikor a papíron már valami látszik. Olvasással, megértéssel és megérzéssel - nagy szóval élve: belső látással.
Amíg a verbalitás nem fejlődik ki, a gyerek rajzzal fejezi ki magát. És a rajzok nagyon beszédesek.
Amikor rajzolok, akkor nincsen valóság, csak a másik világ van, ami sokkal igazibb, mint az, amikor hazamegyek, vagy az iskolában vagyok.
Rajzolás közben boldog vagyok, igazából egyedül csak olyankor vagyok boldog, és amikor megnyerek egy rajzversenyt, akkor meg aztán végtelennek érzem a világot, és az jut eszembe, hogy bármit elérhetek, akár a csillagokat is.
Mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság - én vagyok a másik társaság - azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szó.
Előbb látni kell, s csak utána elkezdeni rajzolni; ha túl gyorsan akar rajzolni az ember, még mielőtt látna, akkor mindenképp elrontja.
Mintha a művész a látomást szeme felszínéről vinné át a papírra anélkül, hogy belegondolna, hogy hihető vagy tudományosan helyes-e... amit a rajzoló a szemével látott és az elméjével gondolt, az egy szempillantás alatt része lesz a mi, a többiek látható világának.
Ha tetszik, amit rajzolsz, akkor minden rendben van. Csináld tovább, és fejlődni fogsz. Ez az én tapasztalatom.
Önmagában az, hogy valaki nem tud rajzolni, még nem jelenti azt, hogy jó festő lesz belőle.
Facebook
Pinterest