Profi sport
Számomra profi kerékpárosnak lenni majdhogynem olyan, mintha fizetnének azért, hogy jól szórakozom.
A kerékpárversenyzés a legjobb pillanataiban sem egyenlő a könnyű élettel, és ha boldogtalan vagy, nem leszel versenyben.
Ez a tipikus kerékpárversenyző-mentalitás. Makacsok vagyunk, és amikor meghoztunk egy döntést, akkor ragaszkodunk hozzá. Nem tehetünk mást, vagy minden versenyen a seprűs kocsi szed össze.
Ha mindenki más előtt kapsz egy lehetőséget, az csak azt jelenti, hogy van benned valami rejtett potenciál, amit a csapat meglátott, vagy egyszerűen csak mázlid volt. Szóval, ha nem tudod meglovagolni a szerencséd, az nem a rendszer hibája, egyszerűen ilyen az elit sport természete.
Minden pár, amelynek az egyik tagja profi sportoló, együtt kell hogy dolgozzon a stressz csökkentésén, annyira őrült és sokat követelő ez az életmód. Szóval, ha van egy férjed vagy feleséged, aki boldogtalan otthon, az nem fog működni, mert folyamatosan panaszkodni fog a helyzetre, és kéri, hogy vonulj vissza, vagy állandóan szemrehányást fog tenni az edzésterved miatt.
Profi sportolóként semmi sem készít fel arra, hogyan viselkedj a normális világban, hogyan legyél rendes ember, aki tesz a közösségért, és gondol másokra. A profi sport pont az ellenkezőjére tanít: legyél önző, foglalkozz magaddal, és felejts el mindenki mást. Egy buborékban élünk, tele emberekkel, akik azt mondják, amit hallani akarunk de amikor visszavonulunk, a buborék kipukkad, és senki sem mondogatja többet, hogy milyen nagyszerűek vagyunk. Abszurdul hangzik, de ez a változás összeroppanthat néhány sportolót, önbizalmuk a padlóra kerül, a kapcsolataik megsínylik, és ostoba döntéseket hoznak, miközben megpróbálják visszakapni a régi érzést, ami a csúcson megvolt.
Egy Grand Touron vékony vonal választja el a győzelmet a vereségtől, és néha túl kell esned az utóbbin, mielőtt lehetségessé válik az előbbi.
Facebook
Pinterest