Örök emlék
A rosszat nagyon hamar elfelejtem, megbékélek vele, átalakítom magamban, a sok jó pedig világít bennem életem végéig.
fellobban és kialszik.
De akkorra már örökre beégett
valami Megnevezhetetlen
mintái közé.
Néha tudod, hogy örökre megjegyzel egy-egy pillanatot, még akkor is, ha épp semmi sem történik.
Vannak az életben hátborzongató pillanatok, amelyeket örökre megjegyzünk - a látvány minden részletét, az elhangzott szavakat.
Oh te legszebb álom! te legszebb valóság!
Te legédesb bánat, - te fájó boldogság!
Te feltalált pokol, - te elveszett éden!
Te fenmaradt sugár az elborult égen:
Imádva borul le te előtted lelkem:
Te legszentebb emlék - oh első szerelmem!
Soha nem feledlek!
A lélek számára nincs feledés. Ezer esemény bocsáthat fátyolt jelen öntudatunk és lelkünk titkos rovásírása közé; lehet, hogy ezt a fátyolt föllebbenthetik hasonló események. Annyi bizonyos, hogy akár le vannak fátyolozva, akár le vannak leplezve: ezek a rovások megmaradnak örökre; egészen úgy, amint a csillagok látszólag eltűnnek a napvilágnál, de mindnyájan tudjuk, hogy ez a világosság csak rájuk húzott fátyol, s csak várják, hogy ezt a fátyolt ismét föllebbentse az alkonyat.
Lakásom lesz a hetedik magány,
A halál felé nyílik ablaka.
Kertjében csak emlékek teremnek
S lakója csak a lelkem lesz maga.
Kertjében örök emlékek teremnek,
Nem érnek mérges vágyak már oda,
Csak remény nélkül tüskétlen az élet,
Ne várj csodát, az élet a csoda!
Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény vagy a csók -, amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tűnnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel.
Ami egyszer megtörtént, azt nem felejted el, még akkor sem, ha most nem emlékszel rá.
Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket.
Facebook
Pinterest