Örök élet
Nyolcvanöt elmúltam, (...) ilyenkor már egy-két évvel több vagy kevesebb nem olyan rettenetes nagy differencia. Nem vagyok az örök élet híve.
A bölcs olyan dolgok között tölti életét, amelyek sosem veszhetnek el, s így örökké él.
A földi életnek különös sajátsága, hogy az ember néhanapján úgy érzi magát, mintha örökké, örökké, de mindörökké élhetne. Az embert néha olyankor fogja el ez az érzés, ha nagyon korán kél és megy ki a szabadba, még hajnalhasadása előtt, abban a finom szürkületben és megáll egyedül a mezőn s föltekintve az égre, figyeli, hogy a halavány égbolt miként változik meg, miként pirosodik át, míg a kelet bámulatos átalakulásától csodálkozva kiált fel s a szíve dobogása is megáll az előtt a fönséges látvány előtt, amint nagy méltósággal fölbukkan a nap, amint fölbukkan minden istenadott reggelen már annyi ezeresztendő óta. S olyankor is így érezzük magunkat, amikor napnyugtakor megállunk egy csöndes erdőben, amelynek lombjai között átszűrődik a verőfény titokzatos aranycsillogása és lassan, nagyon lassan suttog valamit, amit megérteni nem lehet, bármiként is szeretnők. S néha akkor is örökkévalónak érezzük az életet, ha az éjszaka véghetetlen csöndjében föltekintünk a mélységes kék égbolt sok millió csillagai közé. S halhatatlannak érzi magát az ember akkor is, ha távoli zene hangjaira figyel, vagy ha nagyon mélyen belenéz valakinek a szemébe.
Az életet a szenvedés és a halál tudatán keresztül érzékeljük, és hogyha ezt kikapcsoljuk, akkor ebből egy elmebeteg emberi lény bontakozna ki.
A legtöbb ember agya legmélyén menedékhelyet ad annak a gondolatnak, hogy talán ővele kezdődik a csoda: az örökké élő ember csodája.
Nem kell megvárnunk Krisztus második eljövetelét, hogy legyőzzük a halált. Egy csapat okostojás is képes lehet rá egy laboratóriumban.
Állandóan azt sulykolják belénk, hogy az emberélet a legszentebb dolog az univerzumban. Mindenki ezt mondogatja: a tanárok az iskolában, a politikusok a parlamentben, a jogászok a bíróságon és a színészek a színpadon. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata, amelyet az ENSZ a második világháború után fogadott el, és amellyel talán a legközelebb jutottunk egy globális alkotmányhoz, kategorikusan kijelenti, hogy az élethez való jog az emberiség legalapvetőbb értéke. Mivel a halál nyilvánvalóan megfoszt minket ettől a jogtól, emberiségellenes bűn, és így hadat kell viselnünk ellene.
Örök élet nem lehetséges, mert az élet alapjaiban átmeneti és dinamikus jellegű.
A haláltól nem félek, de ha már itt vagyok, legalább szeretném megélni az örök életet.
Nem a műveim által akarok halhatatlanná válni. Azáltal szeretnék, hogy nem halok meg.
Én ugyan nem szeretnék halhatatlan lenni, ha az az örök életet jelenti, mert akkor majd mindenki más megöregszik és meghal, miközben te magad ugyanolyan maradsz.
A pap közvetít az ember és az isten között, s örök életet ígér. Az orvos az ember és a halál között közvetít, reménytelen pört véd olyan fölperessel szemben, aki legföljebb haladékot ád, de az alperest sohasem engedi ki körmei közül, az orvos olyan ellenféllel tárgyal, aki az ördögnél is konokabb diplomata, az orvos a mi földi, mulandó életünket toldozgatja-foltozgatja. Ez a föladat, hölgyeim és uraim, talán szerényebb, mint a papé, de - úgy érzem - sokkal nehezebb.
Facebook
Pinterest