Önző szeretet
Mennyire lehet őszinte egy olyan nőnek a szeretete, aki önző, aki nem valósította meg az álmait, aki a gyerekeire támaszkodik, és nem akarja elengedni, sőt kisajátítja őket, úgy kell ugrálni, ahogy ő akarja, miközben azt mondja, hogy mennyi mindent tett értünk, mennyit tűrt az apáink miatt? Ez az őszinte szeretet? Hát nem az! Ezt hívják birtokló, önző szeretetnek, ha ezt lehet egyáltalán szeretetnek hívni!
A szeretet, ha valódi, nem lehet önző, nem kívánja a másiktól, hogy feladja az egyéniségét, lemondjon mindenről, ami az életének értelmet ad.
A legnagyobb önzés a szeretetvágy, a valódi, áradó szeretet hiányát mutatja, a környezetet csak dögleszti, sorvasztja.
Ha a férj önző szeretetében nincs édesség, ne csodálkozzon azon, ha az asszony keserű lesz.
Ha filozófus lennék, és osztályoznom kellene a szeretet fajtáit, két kategóriába sorolnám: az első a nagylelkű, adakozó szeretet, amikor az ember a legjobbat akarja annak, akit szeret, még akkor is, ha az az ő számára veszteséget jelent. Idetartozik az a fajta szeretet is, amelyik elfogadja a szeretett személyt olyannak, amilyen, tudván, hogy a különbözőségek teszik valódivá a szeretetet. (...) A második kategória az önző szeretet, amikor az ember inkább magával törődik, nem a másikkal. Idetartozik a szerelmi megszállottság, amikor az ember birtokolni és megváltoztatni akarja azt, akit szeret. "Mivel szeretlek, ezért olyannak kell lenned, amilyennek én akarom." A nagylelkű és az önző szeretet meglehetősen különbözik egymástól, de néha mégis olyan szorosan összefonódik a kettő, hogy nem lehet őket elválasztani egymástól.
Facebook
Pinterest