Nyugati civilizáció
Olyan időket élünk, amikor a technikai és társadalmi változások szédítő sebességgel követik egymást. Életmódunk drámai váltásai egy generáció vagy egy évtized leforgása alatt, de néha akár egy éven belül bekövetkezhetnek. Mindig minden megújul, ugyanakkor mégsem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy múltunk hibáit ismételjük egyre gyorsuló ütemben. Valahogy mindig elmulasztjuk felismerni őket.
Nehezen lehet jó szívvel képviselni azt a hitet, hogy az euro-atlanti társadalmi berendezkedés és technikai civilizáció, ellentmondásaival, ártalmaival, a bolygó jövője iránti szégyentelen vakságával, millió hibájával olyan nagyon példamutató lenne (csak ugye jobbat eddig még nem találtak ki), de ha csupán idealizált múlt-képeket és kidagasztott mellű önazonosság-tudatot lehet vele szembeállítani, akkor nincs sok választás. Nem tudunk átszállni egy másik planétára, hiába lenne néha leginkább ehhez kedvünk.
Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg,
Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak.
A Sátán felfedezése vagy kitalálása az emberiség egyik legzseniálisabb teljesítménye volt. Legalábbis azoké a civilizációké, amelyek kialakították ezt a mítoszt. A gonosz és a szenvedés elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközévé és fegyverévé vált. Olyan eszközzé, amelynek segítségével a nyugati civilizációban élő ember sikeresen csökkentette a gonosz jelenlétéből származó szorongást és félelmet.
Kétezer éven át a Sátán otthonosan mozgott a nyugati civilizáció képzeletvilágában. Ő volt az egyik főszereplője a civilizációnk hátterében folyó kozmikus drámának. De bejáratos volt - az ösztönök és kisértések hátsó kapuján át - mindennapi életünkben is. Civilizációnk gyökeresen más volna, ha az emberi félelem és remény annak idején nem teremtette volna meg rettenetes és csábító, fenséges és démoni figuráját.
Nem vagyok benne biztos, hogy a nyugati civilizáció hanyatlásának kezdetét hajszálpontosan el tudnám helyezni az időben, de lefogadom, hogy a tévé már ott volt az eseményen.
Facebook
Pinterest