Katonaság
Katonának nem kell a fejét törnie. Az ember egyszerűen engedelmeskedik a parancsnak, és vagy életben marad, vagy meghal, de minden magától megoldódik. Könnyebb élni valamilyen rendszer alatt, mint ellene harcolni.
A katonaság, a házasság, az egyház és a pénzvilág: az Apokalipszis négy lovasa.
Aki boldog, nem megy el önkéntesnek, megvárja, amíg behívják, és hálát ad az égnek, ha a kora vagy a foglalkozása miatt megússza.
A laktanyában az ember nem csinál semmit, de azt nagyon korán és a többiekkel együtt teszi.
A katonaság egy hangulatos felkészítés az életre. Annyira kemény vagy agresszív csak, amennyire maga az élet lesz majd később. Csak hát kicsit töményebben, kicsit jobban egyben van az egész. Az, hogy az embernek dolgoznia kell, és ezért kevés pénzt kap. Az, hogy az embernek kúsznia és másznia kell, és az emberek üvöltöznek vele. Ez nem a katonaság. Az egész rohadt élet erről szól.
A felnőttek többségének, amikor találkoznak ezzel a lelketlen, kegyetlen katonai légkörrel, megkeményedik a szíve, és örökre kihuny az értelme.
A legrosszabb, ami a hadseregben történhet az emberrel, az, ha észreveszik, kilóg a sorból. Az individualizmust keményen büntetik. Az alapkiképzésen azé lesz a vécétisztítás léleknemesítő feladata, akit a tömegben valamiért kiszúr a parancsnoka. A vörös hajúak, a kövérek, az elálló fogúak állandó veszélynek vannak kitéve.
Nem szabad egységet bontani, többet akarni, kiválni; nem szabad önként jelentkezni soha; éljen az átlag, éljen az ostoba ág! (...) A katonaság, sőt mindenféle mikroközösség alaptörvényét kötötték a lelkemre akkor: érezhetsz, gondolhatsz bármit, abba senki bele nem szólhat, de cselekedni csak a szigorúan kötelezőt cselekedd (soha többet), mert különben nincs helyed köztünk, "stukker" és "stréber" lesz a neved.
Adva van az ember belső világa, a maga erkölcsével, értékeivel, fogalmaival: egyetlen, senki máséval sem azonosítható, külön világ. Abból érkeznek a sugallatok, hogy mi a jó és mi a rossz; adott körülmények közt hogyan kell cselekedni. Adva van másrészt a fegyelem világa, az előírásoké, parancsoké, magyarán: a szolgálati szabályzaté, amely egységesen és kötelezően írja elő ugyanezt - tudniillik hogy mi a jó és mi a rossz, adott feltételek közt hogyan kell cselekedni. A katonaság éppen az az intézmény, amely megtanít különbséget tenni a személyiség belső autonómiája és az esküvel vállalt külső játékszabályok között. Hiába érkezik belülről félreérthetetlen, biztos sugallat, hogy itt vagy ott, ekkor vagy akkor mi a teendő, a katona mégis azonnal és reflexszerűen az előírások szerint cselekszik. Tulajdonképpen sajnálni lehetne ezért, hiszen külső és belső indítéka a legritkább esetben fedi egymást: a katona sohasem engedelmeskedhetik mivolta parancsszavának, örökös tudathasadásban él, létformája a meghasonlottság.