Hazudtam
Ütöttek és én visszavágtam,
megcsaltak s én is csalni kezdtem el,
hazudtam, loptam, konspiráltam,
most már tudom, ezért nem vesztem el.
(...)
Bűnös vagyok? Nem érzem bűnömet.
Mást nem, csupán élni akartam
s nem vagyok rosszabb, mint a többiek.
Azt mondják, az ember megbánja a bűneit, ha megöregszik. Ez maszlag. Én ugyan nem bánom meg a bűneimet (...), valamennyit elkövettem... az összes régi, jó bűnöket! Csaltam, loptam és hazudtam... Te jó ég, hát igen! S az asszonyok!
Akárhogy is nézzük a dolgokat, a hazugság az hazugság marad. Ha bizonygatni akarnám, hogy amit tudat alatt hazugságnak érzek, mégsem hazugság, az olyan volna, mintha a hazugságot hazugsággal akarnám leplezni. Be kell ismernem: hazudtam.
Ígértem és hazudtam én épp eleget életemben, s az egyetlen különbség az volt, hogy melyik oldalról nézte az ember.
Én nem vagyok hazug. (...) Talán hazudtam egy perccel ezelőtt, de az csak egy hazugság volt. Egy kis hazugságtól még nem lesz valaki hazug.
Hazudtam másoknak, hazudtam eleget.
Hazudtam magamnak is mindent, amit lehet.
Elmondtam százszor, hogy minden frankó és kerek.
Nem voltam más, csak egy szélhámos kis gyerek.
Túlzott egoizmus, önbizalomhiány.
Szeretetre éhes ember, ki azt hitte, hogy zsivány,
de nem voltam az, inkább csak egy bolond.
Hitevesztett, aki minden álmáról lemond.
Aztán jöttél te, halálos tavasz.
Minden megváltozott, nem hittem, hogy te is akarsz.
Mert én akartalak téged, ez nem volt kérdés.
Szerelmes lettem, ez volt a legelső lépés.
Régóta csak hazudtam, hiába bánom,
Hogy becsaptak, nem mentség; nincs, ki megbocsásson.
Én csöndben várok, de meddig tűröm a láncot?
Legyen vége, halkul a zene... állítsuk le a táncot!
Facebook
Pinterest